Külföld

Magyarok a csehszlovák vasfüggöny-halállistán

admin
admin

2008. 05. 29. 12:03

Az eddig ismert adatok szerint 42 tiltott határátlépést megkísérlő embert, köztük magyar állampolgárokat öltek meg 1948 és 1989 között az egykori Csehszlovákia részét képező szlovák-osztrák határszakaszon a kommunista rezsim határőrei. Egész Csehszlovákia nyugati határán több mint 600 embert lőttek le, tépettek szét kutyákkal, vagy áramütés, akna végzett velük.

A csehszlovák kommunista rezsim – döntően szlovák vonatkozású -ügynöklistáit őrző és feldolgozó Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) honlapján csütörtöktől olvashatók az áldozatok, a gyilkosságokért felelős politikai vezetők és az emberölést elkövető határőrök nevei. Az intézet vezetői sajtótájékoztatón mutatták be az oldalt, és bejelentették: a levéltári anyagokból feltárult bűnügyek aktáit átadták a legfőbb ügyészségnek, amely majd belátása szerint dönt az esetleges bűnvádi eljárások megindításáról.

Öt magyar áldozat

A dokumentum tanúsága szerint a 42 személy közül öten magyar állampolgárok voltak. Az akkor 27 éves Fekete Gábor, a 24 éves Joó Sándor, és az ismeretlen életkorú Sylak(?) Zoltán 1956. augusztus 19-én egy, a Pozsony és Dévény között, a szlovák-osztrák folyami határszakaszon közlekedő Turiec nevű szlovák sétahajó fedélzetéről vetették magukat a Dunába.

Úszva menekültek Ausztria felé, de mielőtt az osztrák oldalon partot értek volna, golyózápor végzett velük. A szintén magyar állampolgárságú, 19 éves Pangrácz (Pongrácz) Antalt Pozsony térségében 1955. október 20-án, az ismeretlen életkorú Tóth Illést 1956. június 29-én lőtték le a dévényi tónál.

Gyerekeket is meggyilkoltak

Lubomír Morbacher, az intézet levéltárának vezetője a kommunista határőrség kegyetlenségeit illusztrálandó részletesen ismertetett egy 1952-ben történt esetet. Dévénynél hét határőr különböző lőfegyverekből több mint kétszáz lövést adott le egy személyre, aki egy szál deszkán próbált átevickélni a Morva folyón Ausztriába. Amikor a tetemét kiemelték, kiderült, hogy egy tizenegy éves, ötödik osztályos pozsonyi kisdiákot öltek meg.

Az áldozatok között lengyelek és az egykori NDK-ból Csehszlovákián keresztül menekülni próbáló személyek is voltak. A Pozsony melletti Horvátjárfalunál a karnyújtásnyira fekvő ausztriai Köpcsénybe (Kittsee) menekülő Ehrenfeld családot – férjet, feleséget és két kiskorú gyermeküket – 1952-ben, véres kegyetlenséggel ölték meg. z áldozatok között azonosítatlan személyek is vannak. Közülük többeket a „vasfüggönybe” vezetett magasfeszültségű áram, másokat taposóakna ölt meg, vagy az erre kiképzett határőrkutyákkal marcangoltattak szét.

Ma is élnek

Többen gépkocsival hajtottak neki a feszültség alá helyezett szögesdrótnak, vagy aknára hajtottak, de olyan is volt, hogy kisrepülőgépen menekülőket lőttek le légvédelmi fegyverekkel. Az ÚPN tételesen közli az akkori legfőbb politikai felelősök, így Klement Gottwald, Antonín Zápotocky, Antonín Novotny, Ludvík Svoboda, Gustav Husák nevét. Megneveznek párt- és állami, katonai és titkosszolgálati, idegenrendészeti vezetőket, határőrparancsnokokat, hivatásos és sorkatonai szolgálatukat teljesítő határőröket. Megismerhetők a tűzparancsot kiadó és végrehajtó személyek nevei is, sokan közülük vélhetően ma is élnek.

Az ÚPN vezetői szerint számos áldozatnak a teteme sem került elő, a hozzátartozóik máig sem tudnak róluk semmit. Azt sem lehet teljes bizonyossággal tudni, vajon a nem csehszlovák állampolgárok tetemeit kiadták-e valaha a csehszlovák hatóságok. Az ÚPN vezetője, Ján Petransky sajnálatosnak tartja, hogy a gyilkosok ellen csak most, közel 19 évvel a rendszerváltás után tehették meg a feljelentést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.