Nagyvilág

Elfogták az újabb londoni késelőt

A késelőt, egy 16 éves kamaszt pénteken a hajnali órákban elfogták. A tettest brixtoni lakásában vették őrizetbe.

A késelés csütörtök este Lambethben, London déli városnegyedében történt, a rendőröket 19 óra után néhány perccel riasztották. A 18 éves, hasba szúrt fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Az év eleje óta ő a huszonegyedik áldozata a szúrófegyverrel elkövetett erőszaknak – közölte a rendőrség.

A kormány kedden hivatalosan is jóváhagyta a késelések visszaszorítását célzó radikális intézkedéseket. Azoknak például, akiknél a rendőrök az utcán kést találnak, kötelezővé teszik olyan kórházi traumatológiai osztályok felkeresését, ahol éppen megkéselt embereket kezelnek. A kés birtoklásán utcán rajtakapottaknak emellett látogatást kell tenniük megkéselt áldozatok hozzátartozóinál, és olyan bebörtönzött elkövetőknél, akik ilyen bűncselekmények miatt ülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik