külföld

Az elmúlt években már számos közlekedési szerencsétlenség történt azzal az amerikai M-RAP típusú páncélozott járművel a közel-keleti hadszíntereken, amellyel kedden magyar katonák is balesetet szenvedtek, és ketten meghaltak. 2008-ban egy katonai jelentés a gépjármű felülvizsgálását indítványozta, mondván könnyen borul, ám az amerikai hadseregnél nem vonták be ezt a típust, csupán a biztonsági öv használatát javasolták.
2011. 05. 17. 20:12
Dominique Strauss-Kahn valóban rávetette magát a manhattani szálloda szobalányára, és szexuális kapcsolatot létesített vele, de az IMF vezérigazgatójának védőügyvédje szerint a nő akarta ezt - írta a New York Post bulvárlap.
2011. 05. 17. 16:46
Kedden magyar idő szerint 10.15 órakor a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) konvojának egy gépjárműve felborult. A közúti baleset következtében kettő magyar katona életét vesztette, négy társuk megsérült. A két elhunyt katonát, miután műveleti területen, feladatvégzés közben veszítették életüket, Hende Csaba honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította.
2011. 05. 17. 15:36
Dominique Strauss-Kahn ügyvédei azt mondják, bizonyítani tudják, hogy az IMF vezérigazgatója lányával ebédelt abban az időpontban, amikor az ellene felhozott vádak szerint egy szobalánnyal erőszakoskodott a szállodájában - jelentette a francia RMC rádió.
2011. 05. 16. 15:29
A legfrissebb L’Express című neves közéleti folyóirat több mint 10 oldalon keresztül foglalkozik DSK-val, ahogyan a franciák rovidítve nevezik Strauss-Kahn-t.
2011. 05. 16. 13:39
Egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon is fontolgatja, hogy egy közel tíz éve történt szexuális bántalmazás miatt panaszt tesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn ellen - jelentette be Banon ügyvédje.
2011. 05. 16. 12:46
Áprilisban 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben az egy hónappal korábbihoz képest. Ez derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának hétfőn publikált harmonizált inflációs adataiból.
2011. 05. 16. 11:54
A New York-i Sofitel szálloda szobalánya támadójaként azonosította a rendőrségen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját, akit előzőleg nemi erőszak kísérletével vádolt meg. Dominique Strauss-Kahn ártatlannak vallja magát. A Financial Times már a szóba jöhető jelölteket találgatja.
2011. 05. 16. 06:20
A hatalom és a szex közötti kapcsolat egyidős az emberiséggel. Ezért hosszú és illusztris az a lista, amelyre azok a prominens férfiak kerültek fel, akiknek nehéz helyzetbe kerültek szex vagy nemi erőszakkal kapcsolatos vádak miatt. A Lewinsky-ügytől a Rubygate-ig terjed a sor.
2011. 05. 15. 19:16
Politikai földrengést váltott ki Franciaországban Dominique Strauss-Kahn letartóztatása és megvádolása: a baloldalt "sokkolta", a jobboldal "hitelvesztésről" beszél. Az IMF-vezért április óta élesen bírálják luxusautói, vagyonba kerülő öltönyei miatt. Egyesek azt gyanítják, hogy mindez egy lejárató kampány része.
2011. 05. 15. 15:22
Hat erős robbanás rázta meg péntek éjjel Líbia fővárosát, Tripolit, miközben harci gépek repültek át felette. A líbiai elnök pszichológiai sokkot kapott fia halála miatt.
2011. 05. 14. 08:37
Nyolcvan embert öltek meg a pakisztáni tálibok egy kettős robbantásban pénteken az ország északnyugati részében, és további vérontást helyeztek kilátásba, megtorlásul az al-Kaida vezérének egy amerikai akcióban történt meggyilkolásáért.
2011. 05. 13. 10:39
Megkezdődött a Hamaoka atomerőmű két reaktorának ideiglenes leállítása pénteken Japánban. Az erőművet a kormánnyal született megállapodás értelmében üzemen kívül helyezik, amíg nem készül el a szökőár elleni nagyobb védelmet nyújtó rendszer.
2011. 05. 13. 09:06
Harminc éve lőtt rá egy férfi II. János Pál pápára a vatikáni Szent Péter téren. Bár több lövés is közvetlen közelről érte a pápát, csodával határos módon túlélte a merényletet, amelynek hátteréről még ma is elég keveset tudunk.
2011. 05. 13. 06:09
Olvasói sztorik