Nagyvilág

Újabb atomerőművet állítanak le Japánban

Megkezdődött a Hamaoka atomerőmű két reaktorának ideiglenes leállítása pénteken Japánban. Az erőművet a kormánnyal született megállapodás értelmében üzemen kívül helyezik, amíg nem készül el a szökőár elleni nagyobb védelmet nyújtó rendszer.

A Tokiótól mintegy 200 kilométerre délnyugatra, Sizuoka prefektúrában található létesítményt üzemeltető Chubu Electric Power vállalat a létesítmény 4-es és 5-ös reaktorát állítja le, míg a karbantartás alatt lévő 3-as reaktor zárva marad. Az 1-es és 2-es reaktorokat már korábban leállították, mert kiszolgálták idejüket. A Hamaoka erőmű olyan helyen van, ahol a földkéreg három lemeze találkozik, és a szakértők 90 százalékos valószínűségét látják annak, hogy erős, akár nyolcas fokozatú földrengés következzen be ott a következő évtizedekben.

A kormány azt követően kérte a létesítmény bezárását, hogy a Fukusima-1 atomerőművet súlyosan megrongáló március 11-i földrengés és szökőár után felülvizsgálta az országban működű 54 atomreaktort. A többi japán atomerőműhez hasonlóan a Hamaoka is a tengerparton áll, mintegy 100 kilométerre Nagoja iparvárostól, a Tokió és az Oszaka és Kobe nagyvárosokat magában foglaló Kanszai régió közötti, stratégiai fontosságú útvonal mentén. Az uralkodó széljárás olyan, hogy egy esetleges radioaktív szivárgás esetén a légáramlatok Tokió felé vinnék a szennyezést. Az atomerőmű közelében hullámtörőket, illetve más építményeket fognak emelni, amelyek megvédik az erőművet a szökőártól. A munkálatok 2-3 évet vesznek igénybe, s ezután újraindítják az erőművet.

A Hamaoka a Chubu Electric Power áramtermelésének 15 százalékát adja. A kieső mennyiséget a cég hőerőművek termelésének növelésével és más, nyugat-japán cégektől való áramvásárlással pótolja. A japán hatóságok pénzügyi segítséget ígértek az idei csúcsszezonra.

A japán kormány pénteken elfogadta azt a tervet, amely megmenti a fukusimai erőmű üzemeltetőjét az összeomlástól, és lehetővé teszi számára, hogy kifizesse a károsultaknak a több tízmilliárd dolláros kártérítést. Első becslések szerint a kártérítés összege meghaladja a 60 milliárd dollárt.

A kabinet államkötvényeket bocsát ki, a befolyt összeget egy pénzalapba utalja, amely gyarapításához hozzájárul minden japán energiaipari vállalat. Az alap lesz a hitelezője az atomerőművet működtető legnagyobb ázsiai energiaipari vállalatnak, a Tepco cégnek. A vállalat értékesíteni fogja saját vagyonának egy részét, nem fizet osztalékot, létszámleépítést és bércsökkentést hajt végre. A tervet még jóvá kell hagynia a japán parlamentnek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik