„Nem fogják megszokni” – véli Morvay Péter, a pozsonyi Sme napilap kommentátora, mérlegelve az ÉS-ben a kettős állampolgárságról szóló Fidesz-törvénytervezet szlovák fogadtatását.
Elfogták a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szervezet öt feltételezett tagját, köztük a szakadár csoport katonai vezetőjét csütörtökön Franciaország délnyugati részén, a spanyol határ közelében - közölte a spanyol rendőrség.
A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekben hagyományosan nincs semmiféle vita, nézeteltérés Horvátország és Magyarország között - közölte Martonyi János kijelölt külügyminiszter.
A szlovákiai magyarok között vannak olyanok, akik az otthonukban többnyire szlovákul beszélnek, de gyakori az is, hogy felváltva használják a szlovák és a magyar nyelvet - derül ki egy felmérésből.
Homoszexuális nemi kapcsolat és szemérmetlenség miatt Malawiban tizennégy év börtönre és kényszermunkára ítéltek csütörtökön egy meleg párt, akiket még tavaly decemberben tartóztattak le eljegyzési szertartásukon.
Nem szerencsés lépés Trianonra építeni a magyar identitást - véli a Pravda című független szlovák lap annak kapcsán, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítaná június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának dátumát.
A kirgiz kormány képviselői tárgyalnak a tüntetőkkel az ország déli részén fekvő Dzsalálábád városában, és cáfolják azt a hírt, hogy a tiltakozók túszul ejtették volna a kirgiz ügyvezető kormány védelmi miniszterét és a helyi megyei vezetőt.
Szlovákia számára semmiféle veszélyt nem jelent a magyarok kettős állampolgársága - írja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap csütörtökön.
Tüntetők túszul ejtették csütörtökön a kirgiz ügyvezető kormány védelmi miniszterét és a helyi megyei vezetőt a dél-kirgizisztáni Dzsalálábádban - közölték szemtanúk.
Tragikomédiába fulladt a kettős állampolgárságról szóló magyar-szlovák vita, s úgy néz ki, hogy az események szenvedő alanya újra a szlovákiai magyarság lesz - vélekedett csütörtöki számában az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Thaiföld súlyos politikai és gazdasági kockázatok elé néz azután, hogy a hadsereg szerdán felszámolta a tüntetők Bangkok belvárosában felépült táborát.
A lengyel államfő repülőgépének katasztrófájakor a pilótafülkében tartózkodott Andrzej Blasik, a lengyel légierő főparancsnoka és Mariusz Kazana, a diplomáciai protokollszolgálat vezetője.
Fico magyar-szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett a kettős állampolgárság miatt, de a többi szomszédos országgal is konfliktust generálhat a javaslat. A szakértő szerint nem kell tömeges áttelepülésre, vagy lakcím igénylésével átszavazásokra számítani, az igénylők legfőbb indoka a hazaszeretet és a – Kárpátalja esetében – a schengeni útlevél lehet.
A szlovén fővárosban szerdán este mintegy kétezer fiatal vonult a parlament elé, majd kővel tojással és palackokkal dobálta meg az épületet: mintegy félszáz ablak betört, a rendőrség kénytelen volt kordont vonni a parlament köré.
Pozsony szerint megdöbbentő, és a diplomáciában példátlan Magyarország hozzáállása ahhoz a szlovák igyekezethez, hogy Pozsony megkonzultálja a kettős állampolgárságról szóló magyar törvénytervezetet Budapesttel.
Magyarország és Ukrajna felújítja a magas szintű kétoldalú tárgyalások háttérbe szorult gyakorlatát, a két ország miniszterelnöke a közeli jövőben találkozik egymással - jelentette ki szerdán Kijevben Martonyi János leendő külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Konsztantyin Hriscsenkóval, az ukrán diplomácia vezetőjével.