Európa nagy részére nyári viharok törtek szerda este az utóbbi napok nyomasztó hősége után. Németországban, Hollandiában és Svájcban is komoly anyagi károkat okozott az ítéletidő.
Luxemburg, Málta, Ciprus és Csehország egyelőre nem él annak a "gondolkodási időnek" a lehetőségével, amelyet a június 16-17-i csúcstalálkozón teremtettek meg az állam- és kormányfők az Európai Unió alkotmányának ügyében.
A túlzott államháztartási hiány miatt eljárás megindítását javasolta Olaszország ellen az Európai Bizottság szerdán, de két évet adott Rómának a korrekcióra a megreformált stabilitási paktum értelmében.
A Külügyminisztériumba kérették szerdán a budapesti szlovák nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, hogy a hírügynökségi jelentések pontosítását kérjék Eduard Kukan szlovák külügyminiszter nyilatkozatát illetően, amelyet a szlovák misszióvezetői értekezleten a magyar-szlovák kapcsolatokról tett.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő bejelentette, hogy az általa vezetett jobbközép pártszövetség miniszterelnök-jelöltjeként indulni kíván a 2006-os parlamenti választásokon.
Zsidó telepesek izraeli katonákkal, majd palesztinokkal csaptak össze a Gázai övezet egyik településén szerdán. A telepesek Izrael Gázai övezetből tervezett kivonulása ellen tiltakoztak.
George Bush amerikai elnök elrendelte a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére irányuló iráni, észak-koreai és szíriai törekvésekben közreműködő külföldi cégek, bankok, illetve személyek egyesült államokbeli javainak a zárolását.
Október 3-án megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal, ha Ankara addigra teljesíti a megszabott feltételeket - javasolja az Európai Bizottság, amely 2014 előtt nem lát lehetőséget az eurázsiai ország taggá válására – írja a Népszava.
Tíz napon belül munkához lát az a német-magyar vegyes bizottság, amelynek feladata a Németországban működő magyar cégek jogi helyzetének tisztázása lesz.
A luxemburgi parlament kedd este első olvasatban hatalmas többséggel jóváhagyta az Európai Unió alkotmányát - de a végleges döntést a nagyhercegség lakossága hozza majd meg, július 10-én ugyanis népszavazást tartanak ebben a kérdésben.
A hét végi bizalmi szavazáskor való tartózkodást ajánlotta a német szociáldemokraták (SPD) parlamenti frakciójának a párt elnöke, Franz Müntefering. Több képviselő azonban jelezte: nem támogatja Gerhard Schröder stratégiáját, amellyel a kancellár előre hozott választásokat akar kikényszeríteni.
George Bush elnök szerint Irak szabadsága megéri az érte hozott áldozatot, és az Egyesült Államok addig marad a közel-keleti országban, amíg ott szükség van rá. Az amerikai elnök beszédében elutasította, hogy határidőt tűzzenek ki az amerikai katonák iraki kivonulására.
Robbanás volt kedden Kolumbiában, a támadás következtében heten meghaltak, tizenketten megsebesültek. A robbanószerkezet a fővárostól 250 kilométerre délre fekvő Vistahermosa közelében, egy lakóházban lépett működésbe.
Az iraki erők elfogták az al-Kaida terrorhálózat egyik vezetőjét, aki több iraki és külföldi személy elrablásáért felelős – jelentette be a bagdadi kormány.
Az amerikai haderő új hadműveletet indított kedden Irak nyugati részén, ezer katonát küldve harcba a térségben tevékenykedő fegyveres lázadók ellen. A felkelők délelőtti támadásaiban tizennégyen vesztették életüket.
Az izraeli kormányfő kemény figyelmeztetést intézett kedden a gázai kivonulást ellenző telepesekhez, értésükre adva, hogy a biztonsági erőkkel szembeni erőszak alkalmazása Izrael állam létét fenyegeti.
Erős robbanás rázta meg keddre virradóra Porto belvárosát, a detonációban legalább két ember meghalt. Mint az észak-portugáliai kikötőváros polgármestere közölte, egy lakóházban történt a robbanás, s ennek következtében összeomlott az épület.
Nagy-Britannia "nem hagyja cserben" a kelet-európai új EU-tagokat a nekik járó uniós költségvetési juttatások ügyében a pénteken kezdődő soros brit elnökségi félév alatt – nyilatkozta a brit kormányfő.
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője egyelőre nem látja okát, hogy az európaiak változtassanak Iránnal kapcsolatos politikájukon az új iráni államfő, az ultrakonzervatív Mahmúd Ahmadinezsád megválasztása után.
Hármas koalícióra tettek javaslatot a távozó jobbközép kormánypárt és a török kisebbség pártjának a szombati parlamenti választáson nyertes szocialisták – jelentette ki Rumen Ovcsarov, a Bolgár Szocialista Párt alelnöke.
Benyújtotta a bundestagbeli bizalmi szavazásra vonatkozó javaslatát Gerhard Schröder német kancellár. A politikus előrehozott választásokon akar támogatást szerezni a szociáldemokrata-zöld koalíciós kormány megszorító jellegű reformjaihoz.
Egész Európában köröztetik azt a 13 CIA-ügynököt, akik ellen olasz ügyészek letartóztatási parancsot adtak ki a terrorkapcsolatokkal gyanúsított Abu Omar imám elrablása ügyében – jelentette a Corriere della Sera című olasz lap.
Szeptembertől Szlovákiában bírósági döntés alapján elkobozhatók lesznek a minimálbér ezerszeresénél (jelenleg mintegy 40 millió forintnál) értékesebb ingatlanok, amennyiben tulajdonosuk nem tudja igazolni pénze eredetét – írja a Népszabadság.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az iraki felkelők még akár 12 évig is harcolhatnak az iraki kormány ellen. Az amerikaiak többsége hibának tartja a háborút.