Nagyvilág

Két és fél év haladékot kapott Olaszország

A túlzott államháztartási hiány miatt eljárás megindítását javasolta Olaszország ellen az Európai Bizottság szerdán, de két évet adott Rómának a korrekcióra a megreformált stabilitási paktum értelmében.

Ha nem vált irányt a római kormány, az olasz államháztartás hiánya idén is és jövőre is a stabilitási és növekedési paktum által megszabott 3 százalékos hiány felett marad, immáron a harmadik és a negyedik egymást követő évben is (2005-re 3,6-4 százalékot jósolnak). A tavalyelőtti és tavalyi hiány a GDP 3,2 százaléka volt, az államadósság pedig 107 százalékra rúgott, jóval az engedélyezett 60 százalékos ráta felett.

Az Európai Bizottság szerdán ennek megfelelően azt javasolta a Tanácsnak, hogy indítson túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa várhatóan július 12-i ülésén hagyja jóvá ezt az ajánlást, aminek értelmében Rómának legkésőbb 2007 végéig korrigálnia kell, vagyis 3 százalék alá kell csökkenteni államháztartási hiányát.

Az ajánlás elkészítését megelőzőleg a Bizottság konzultált az olasz kormánnyal is, és figyelembe véve a lassú gazdasági növekedést és túlzott deficit megszüntetéséhez szükséges korrekció méretét, Róma két és fél évet kap, hogy megtegye a szükséges lépéseket és a plafon alá csökkentse a hiányt. Ez mintegy 1,6 százalékos deficitcsökkentést jelent az egész időszakban, mert a hiány jövőre túlléphet a 4 százalékon, még akkor is, ha a 2005-ös költségvetés hiányprognózisai tarthatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik