Nagyvilág

Bush: addig maradunk Irakban, amíg kell

George Bush elnök szerint Irak szabadsága megéri az érte hozott áldozatot, és az Egyesült Államok addig marad a közel-keleti országban, amíg ott szükség van rá. Az amerikai elnök beszédében elutasította, hogy határidőt tűzzenek ki az amerikai katonák iraki kivonulására.

Az iraki szuverenitás helyreállításának első évfordulóján Bush kiemelte, hogy hiba lenne mesterséges menetrendet felállítani a kivonulásra, amint azt több kongresszusi képviselő is követelte, mivel az ellenség egyszerűen kivárásra rendezkedne be. Elismerte, hogy még sok az elvégezetlen munka, és lesznek még nehéz pillanatok, amelyek próbára teszik Amerika elszántságát, de hangsúlyozta, hogy a cél megéri az áldozatot.

Bush elnök elvetette azt az eshetőséget, hogy még több amerikai katonát küldjenek Irakba, mivel azzal szerinte csak aláásnák azt a stratégiát, amely szerint az irakiaknak kell a harc élére állniuk. További katonák érkezése azt az érzetet is keltené, hogy Amerikai örökre maradni akar.

Bush elnök az iraki stratégia lényegét abban jelölte meg, hogy folytatják az amerikai katonák helyébe lépő irakiak kiképzését, miközben segítik az újjáépítést, az alkotmány megírását és a következő választások megrendezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik