Nagyvilág

Nagykoalícióra készülnek a bolgár szocialisták

Hármas koalícióra tettek javaslatot a távozó jobbközép kormánypárt és a török kisebbség pártjának a szombati parlamenti választáson nyertes szocialisták – jelentette ki Rumen Ovcsarov, a Bolgár Szocialista Párt alelnöke.

A választásokon a volt kommunista párt helyébe lépő szocialisták 31 százalékot kaptak, és ezzel 82 helyet szereztek a 240 fős parlamentben. A jobbközép Nemzeti Mozgalom 19,88 százalékkal és 53 képviselővel a második helyen végzett, a harmadik pedig a török kisebbség jogvédő pártja, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért lett (12,68 százalék, 34 képviselő).

A parlamentbe hét párt került be a korábbi négy helyett, köztük az Attak nevű szélsőjobboldali szervezet (8,16 százalék, 21 képviselő), amellyel egyelőre senki sem vállal közösséget.

A közvéleménynek arra a kérdésére, hogy ki lenne a miniszterelnök, háromféle válasz született: a szocialisták szerint a poszt őket illeti meg, de hajlandóak tárgyalni róla. A Nemzeti Mozgalom szerint “az intézményi blokád” elkerülése végett a jelenlegi ügyvezető kormányfő Szakszkoburggotszkinak újabb megbízatást kell kapnia, politológusok pedig felvetik a semleges személyiség vezette technokrata kormány lehetőségét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik