korrupció
A külügyminiszter hangsúlyozta, ha nem adja meg a kért információkat az amerikai kormány, azzal magára vonja annak gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.
2014. 10. 18. 10:57
Jogi okokra hivatkozva nem hozza nyilvánosságra a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínének kijelölésével kapcsolatos korrupciós vizsgálat anyagát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
2014. 10. 17. 12:52
Lapértesülések szerint ismert „fideszes” üzletemberek mellett Habony Árpádot és a NAV-elnökét is kitiltották ki az USA-ból. Bekérették a külügybe az amerikai ügyvivőt. Habony és a Századvég vezetői tagadják a kitiltást.
2014. 10. 17. 12:44
Az osztrák Ernst Strassertnek várhatóan még az idén meg kell kezdenie korrupció miatt kapott büntetésének letöltését.
2014. 10. 13. 13:30
Várady Zsoltnak elege van abból, hogy Magyarországon csak adókerüléssel lehet vállalkozni.
2014. 10. 12. 11:02
162 ezer 629 „fantom tisztségviselő” bukott le Kínában. Bért kaptak, de dolgozni nem dolgoztak érte.
2014. 10. 06. 21:08
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal gyanúsítja őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.
2014. 09. 26. 17:47
Tudományos elismerést kapott két magyar kutató Amerikában, akik a korrupció természetrajzát írták le. Volt honnan meríteni, Magyarország a föld országainak legkorruptabb harmadába tartozik.
2014. 09. 18. 11:24
Abban bíztak, egy áldozatuk sem fogja jelenteni a hatóságoknak, hogy ellopták tőlük a kenőpénzeket. Az ötlet bevált – egy ideig.
2014. 09. 16. 17:00
Az M5-ös autópályánál hagytak dolgozni tolvajokat két éven át.
2014. 09. 07. 07:33
A belső elhárítás is kiemelten figyeli a honosítási ügyeket, miután nagy korrupciós kockázatot látnak a területen.
2014. 08. 28. 09:12
Harmadolták a büntetését és további 105 napot elengedtek neki, mert előadásokat tartott a többi fegyencnek.
2014. 08. 21. 16:52
Ügyészségi vizsgálat lett az erősen túlárazott önkormányzati beruházásból.
2014. 08. 11. 09:14
Miguel Gutiérrezt korruptnak tartották, ezért őrizetbe akarták venni, de tűzharc alakult ki.
2014. 08. 01. 20:22
Korrupcióellenes vizsgálat indult a belbiztonság volt nagyhatalmú feje ellen Kínában.
2014. 07. 29. 13:32
Nyolcszázezer forintnyi fizetést kapott a liftek főfelügyelője és a fénymásolók igazgatója.
2014. 07. 29. 06:17
Szeptemberig lefagyasztva küzd a korrupciós vád ellen.
2014. 07. 16. 16:39
A központi televízió stúdiójából vitték el a rendőrök Kína egyik legismertebb műsorvezetőjét.
2014. 07. 14. 12:15
A vád szerint lemondásra kényszerített egy uniós biztost, egy később be nem bizonyosodott korrupciós gyanú miatt.
2014. 07. 12. 10:05
Szabálytalanságokat néztek el a külföldi autósoknak, és ha kellett, a szondát is megfújták helyettük. Ezért általában 5-10 euró körüli összegeket kaptak.
2014. 07. 10. 11:41
Tavaly tizennégymillióból kapott napelemeket a szombathelyi levéltár. Ugyanaz a rendszer magánszemélynek áfával együtt is ötmilliónál kevesebbe kerül.
2014. 07. 08. 10:15
Hanem egy bizonyos agyi terület aktivitásával állhat összefüggésben a korrupcióra való hajlam, amiről ugye nem tehetünk. Viszont „gyógyítható”.
2014. 07. 04. 15:24