Nagyvilág

150 millió forintnyi sékelt harácsolt az izraeli miniszter

Rekordnak számít a közel-keleti államban az a pénzmennyiség, amennyi kenőpénzt elfogadott a volt izraeli miniszter. Még csak a vádiratot nyújtották be, de már most látszik, ekkora korrupciós per még nem volt az országban.

Izrael történetének legsúlyosabb politikai korrupciós vádiratát nyújtotta be az ügyészség Benjámin Ben Eliézer volt miniszter és elnökjelölt ellen – jelentette a közszolgálati rádió szerdán. A szociáldemokrata Munkapárt 79 éves visszavonult politikusa a vádirat szerint csúszópénzeket fogadott el, pénzmosást, csalást és adócsalást követett el 2007-2013 között, amikor egy ideig az infrastrukturális ügyekért felelős miniszter volt.

Az ügyészség szerint a politikus kapcsolatait felhasználva gazdasági előnyöket biztosított üzletembereknek, és ezért cserébe több mint kétmillió sékel (mintegy 150 millió forint) értékben fogadott el kenőpénzt – értesült a rádió.

Ez jóval nagyobb összeg annál a félmillió sékelnél (mintegy 35 millió forintnál), aminek elfogadásáért Ehud Olmert volt kormányfőt hat év börtönre ítélték első fokon. Olmert fellebbezett az ítélet ellen, és még nem kellett megkezdenie büntetésének letöltését. Ben Eliézer vád alá helyezéséig ez volt Izrael legsúlyosabb politikai korrupciós ügye.

Eliézer a Munkapárt jelöltjeként annak idején indulni kívánt az elnöki tisztségért Simon Peresz utódlásakor, de másfél évvel ezelőtt visszalépett a jelöléstől, mert nyilvánosságra kerültek az ellene szóló korrupciós vádak és megkezdődött rendőrségi kihallgatása.

Az Irakból származó politikus közéleti karrierje előtt 30 évig szolgált az izraeli hadseregben, majd 1984-től tavalyi visszavonulásáig ipari, kereskedelmi és munkaügyi, valamint védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes is volt – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik