Nagyvilág

Ponta lemondása után még többen tüntettek Bukarestben, mint előtte

A miniszterelnök távozása csak a kezdet, teljes politikai reform kell – vélik a korrupció ellen fellázadt demonstrálók.

Kedden mintegy húszezren verődtek össze spontán tüntetésre Bukarestben annak nyomán, hogy pénteken este 32 ember halt meg egy tűzben, amit egy szórakozóhelyen a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása okozott. A tüntetők a mindent átszövő korrupciót okolták, az események hatására végül szerdán lemondott Victor Ponta miniszterelnök, aki hónapok óta korrupciós botrányban érintett. A belügyminiszter és a kerületi polgármester is távozott tisztségéből.

De Ponta lemondása után szerdán még többen, legalább harmincezren gyűltek össze a román fővárosban, előrehozott választást és politikai reformot követelve – számolt be a BBC. A tüntetők az Egyetem téren gyűltek össze, ami általában a kormányellenes tüntetések kiindulópontja, majd a parlamenthez vonultak, útközben azt skandálva: „Ne féljetek, fellázad az ország”. Transzparenseiken egyebek mellett a „Le a politikusmaffiával” felirat volt olvasható. Az egyik táblán attól a zenekartól, a Goodbye to Gravity-től is idéztek, amelynek koncertjén a tragédia történt: “Baszd meg az összes bűnös korrupciódat, ami az eszmélésünk óta jelen van” – ez látható a fenti fotón.

A tiltakozók szerint Ponta lemondása csak a kezdete a politikai elit átformálásának. Hasonló tüntetések voltak Kolozsváron, Temesváron és Konstancában is.

Klaus Iohannis államfő egyáltalán nem igyekezett csillapítani a tüntetőket, szerinte mindent elsöprő változásra van szükség a román politikában a történtek után. Méltatta a keddi tüntetést és kijelentette: a pénteki tragédia zsigerileg hatott a nemzetre. Iohannis bejelentette, hogy csütörtökön tárgyalni fog a parlamenti erőkkel új miniszterelnök kinevezéséről és új kormány alakításáról.

A következő parlamenti választásra jövő decemberben kerül sor, addig feltehetően Ponta pártja, a Szociáldemokrata Párt a kormánykoalícióban marad. Koalíciós partnerük, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség is a koalíció fenntartása mellett van, így a jelenlegi kormányerők parlamenti többsége megmaradhat.

A tűzesettel kapcsolatban eddig három személyt, a Colectiv klub tulajdonosait tartóztatták le, a vádpontok között szerepel, hogy túlzsúfolt volt a hely, nem volt megfelelő számú vészkijárat és feltehetően nem is volt engedélyük ilyen méretű rendezvény megtartására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik