Közélet

Medgyessy magyarázkodik a korrupció miatt

Meglepte, amikor a kormánypárti laptól hívták, pontatlanul fogalmazott – mondta.

Medgyessy Péter kedden a Magyar Idők kormánypárti lapnak azt mondta: a korrupció szintje szerinte ma sem magasabb, mint a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején volt. Csütörtökön a Klubrádióban magyarázkodott emiatt, úgy pontosította szavait: nem a korrupció mérete és gyakorisága számít, hanem az, hogy ez mennyire szervezett.

Jelenleg olyan pénzek forognak, amelyek nem férnének bele egy nokiás dobozba, ráadásul a kétharmados kormánytöbbségnek lehetősége van arra, hogy legalizáljon olyan lépéseket, melyek egyébként immorálisak – mondta a volt miniszterelnök. Most azt mondta: összehasonlíthatatlanul nagyobb a korrupció, mint a korábbi kormányok idején volt, de sokkal fontosabb, hogy más a természete, mert a Fidesz jogalapot teremt neki, emiatt már azt is mondhatják, hogy ez nem is korrupció, noha mindenki tudja, hogy valójában az.

Pontatlan volt, amit a Magyar Időknek mondott, meglepetésszerűen érte a laptól érkezett telefonhívás – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik