kézilabda bajnokok ligája
A következő idényben ismét csak egy magyar férfi kézilabdacsapat indulhat alanyi jogon a férfi Bajnokok Ligájában.
A keret a régi filozófiát képviselte, de akkor minek hoztak olyan edzőt, aki mindent meg akart változtatni?!
A Veszprém és a Szeged is nagy verést kapott a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek mérkőzésen. Óriási bravúr kell a továbbjutáshoz: legalább nyolc góllal kellene nyerni.
A FLensburg már csak két lépésre van a Final Fourtól.
A Veszprém edzője szerint nem becsülték le ellenfelüket, de a visszavágón egészen más csapatot akar látni a pályán.
Hét gólt kellene ledolgoznia a magyar bajnoknak a visszavágón.
Igazán megható jelenet a kézilabda Bajnokok Ligájából.
A Győrnek is köze van ahhoz, hogy így alakultak a dolgok.
Az EHF felállította erősorrendjét a csoportkör után.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a hétvégi női mérkőzések után is összeállította az öt legszebb gólból álló listáját, ebbe pedig bekerült Görbicz
Ha másik szemszögből nézzük, akkor az európai szövetség szívatta meg a Löwent.
Két kapus, Bíró Blanka és Borbély Ádám is tett érte, hogy kiemeljék.
A vendég együttes egyetlen egyszer sem vezetett a mérkőzés során.
Glandorf a felső sarokba bombázott az utolsó másodpercekben, ezzel egyenlített Flensburg.
A Flensburg otthonában elért döntetlen még sokat érhet a BL-ben.
A Podgorica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre utazó drukkerekre csaptak le az ellenfél fanatikusai.
Podgoricában óriási harcban csikarta ki a győzelmet a Ferencváros.
Négygólos hátrányból sikerült fordítania hazai pályán a magyar csapatnak.
Momir Ilics elsöprő fölénnyel nyerte a szavazást.
A Veszprém klasszis kézise újra villant.
Harcban van a magyar csapat a csoport második helyéért.
Nem csak bravúros győzelmet aratott a szegedi kézilabdacsapat, de látványos gólokat is szerzett.
2018 első BL-meccsén bravúros győzelmet aratott a Szeged.
Nem volt egy súlcsoportban a címvédő és szlovén ellenfele.