Sport

Győzelemmel kezdte a Szeged a BL-nyolcaddöntőt

A Szeged csapata 22-20-ra győzött a lengyel Wisla Plock otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

Csaknem hét percet kellett várni a vendégek első góljára, mert nem kezdték jól a meccset, több lövést is elhibáztak. A 15. percben Juan Carlos Pastor vezetőedző időt kért, mert csapata támadásban és védekezésben sem érte el a szükséges szintet. A rövid szünet nagyon jó hatással volt a játékosokra, ugyanis a folytatásban – a cseréknek és a remek védekezésnek köszönhetően – több mint tíz percig nem kaptak gólt, az első félidő után pedig döntetlen volt az állás.

Térfélcsere után is akadozott a Szeged játéka, több mint tíz perc alatt csak egyszer volt eredményes, és mivel a Wisla Plock ebben az időszakban is némileg pontosabbnak bizonyult, erre Pastor ismét időkéréssel reagált (18-15). Ettől újra változott a játék képe, Bodó Richárd három góljával egyenlített a magyar bajnokcsapat, majd Joan Canellas két találata következett (18-20). A hajrában is nagy volt a küzdelem a pályán, de a színvonal elmaradt a férfi BL-ben megszokottól. A Szeged 11 perc alatt csupán egy gólt kapott, és végül két találattal nyert, így bizakodva várhatja a visszavágót.

A hajrában is nagy volt a küzdelem a pályán, de a színvonal elmaradt a férfi BL-ben megszokottól. A Szeged 11 perc alatt csupán egy gólt kapott, és végül két találattal nyert, így bizakodva várhatja a visszavágót.

Férfi Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzés:

Orlen Wisla Plock (lengyel) – MOL-Pick Szeged 20-22 (10-10)

Nyitókép: pickhandball.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik