Sport

Körömrágós meccsen nyert a Veszprém a BL-ben

A Telekom Veszprém kézilabdacsapata 36-35-re nyert a lengyel Kielce otthonában a kézilabda Bajnokok Ligájában, így másodikként zárt az A csoportban. Nem jutot tovább a csoportból a címvédő Montpellier.

Jól kezdett a Veszprém, Mahé három góljával adta meg az alaphangot, a nyolcadik percben pedig már 6-3-ra vezetett a magyar csapat. Egy ideig még sikerült megfékezni a Kielcét, de a hazaiak sokkal jobban zárták a félidőt, 21-18-ra vezettek az első harminc perc után.

A korábbi magyar szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev vezette lengyelek a második félidő elején még azt is elbírták, hogy Sterbiknek nagy bravúrjai voltak a veszprémi kapuban. A 41. percben még mindig háromgólos előnyben voltak (27-24). Három veszprémi találat következett sorozatban, 27-27-es eredményről várták a csapatok az utolsó bő negyedórát.

A meccs felvette azt a ritmust, hogy a Kielce vezetést szerzett, a Veszprém pedig kiegyenlített. 30-30 után fordulhatott volna a dolog, Mahé ugyanis a vezetésért dobhatott hetest, de védett a hazai kapus, ezután pedig kétszer talált be a házigazda, másodjára emberhátrányban.

Nem roppant azonban össze a Veszprém, Nenadic duplájával, valamint Nilsson és Gajic góljával ugyanis sikerült nem csak fordítani, hanem kétgólos előnyből várni az utolsó szűk öt percet. Miután legközelebb a veszprémi Manaskov volt eredményes, úgy tűnt, hogy eldőlt a találkozó, de a 29. perc végére ismét kiegyenlített a Kielce (35-35).

Strlek volt az, aki nem sokkal a vége előtt volt eredményes a Veszprémben, ami után egy keresztlécen csattanó Kielce-lövéssel, majd Sterbik védésével zárult a találkozó, 36-35-re nyert a magyar csapat.

A Veszprém sorozatban hetedik mérkőzését húzta be a BL-ben, és tíz győzelemmel, valamint négy vereséggel, másodikként zárt az A csoportban. A rájátszás első körében, a negyeddöntőbe jutásért az alsó ágról érkező portugál Sporting CP lesz az ellenfelük. Már az is biztos, hogy a két magyar csapat biztosan elkerüli egymást a negyeddöntőben, ha a Veszprém és a Szeged is eljut odáig.

És az is eldőlt szombaton, hogy a címvédő francia Montpellier HB nem jutott tovább a csoportból.

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 14. forduló

Vive Kielce (lengyel)-Telekom Veszprém 35-36 (21-18)
a Veszprém gólszerzői: Mahé 8, Nenadic 6, Nagy L. 5, Gajic 4, Nilsson, Mackovsek, Lékai 3-3, Manaszkov, Ilic, Tönnesen, Strlek 1-1

A csoport végeredménye: 1. Barcelona (spanyol) 24 pont, 2. Telekom Veszprém 20, 3. Vardar Szkopje (macedón) 19, 4. Vive Kielce 14, 5. Rhein-Neckar Löwen (német) 14, 6. Meskov Breszt (fehérorosz) 9, 7. Montpellier HB (francia) 7, 8. IFK Kristianstad (svéd) 5

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik