Sport

Újabb bukaresti blama a BL-ben, nagy segítséget kapott a Fradi

Meglepő eredmény született a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, a Thüringer ugyanis döntetlent játszott Bukarestben. Ez az eredmény kedvez a Ferencvárosnak.

A sérülésektől tizedelt CSM Bucuresti otthon fogadta a Thüringert, egy félidő után pedig magabiztosan vezetett 14-8-ra a 2-es csoport utolsó helyezettje ellen. A németek aztán a második félidőben elkezdtek faragni hátrányukból, majd a 45. percben kiegyenlítettek (18-18). Ekkor még sikerült két góllal ellépnie a román csapatnak, de innentől nem volt kegyelem, a következő négy találatot a vendégek szerezték. 21-23-ról kiegyenlített a Bukarest, viszont az utolsó támadás a Thüringeré volt, emberelőnyben ráadásul, de kimaradt, így 23-23 lett a végeredmény.

Ez az eredmény pedig azért kedvez a Ferencvárosnak, mert a Bukarest csak egy ponttal előzi meg a magyar csapatot, amely a Ljubljanával játszik majd vasárnap. Márpedig egy győzelemmel a középdöntős csoportja harmadik helyén végezne a Fradi és nem a másik csoport győztesét kapná ellenfélnek a negyeddöntőben.

Eredmény – női kézilabda, középdöntő, 2-es csoport, 6. forduló

CSM Bucuresti – Thüringer 23-23 (14-8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik