katona

Nyolcnapos, embert próbáló munka után 24 órás pihenőre hazaérkezett az első olyan csoport, amely az elmúlt héten kedden indult el Tatára az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanyájából, hogy részt vegyen az árvízi védekezésben.
2013. 06. 11. 17:10
A Bocskai-dandár katonái is segítenek az árvízi védekezésben (A Bocskai-dandár katonái is segítenek az árvízi védekezésben)
Megérkezett Győrbe és Tatára az a kilencszáz katona, aki tegnap délután indult útnak, hogy részt vegyen a dunai árvízhelyzet elhárításában. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hódmezővásárhelyi helyőrségéből 450-450 fő vesz részt a katasztrófahelyzet elhárításában, az alakulat azonban felkészült további erők alkalmazására is.
2013. 06. 05. 11:16
Indiában és Afrikában is igényt tartanak a kiváló magyar katonai szakemberek ismereteire, elsősorban a régi orosz technika, a páncélozott harcjárművek, harckocsik és lövegek karbantartásában, felújításában - értesült a Magyar Nemzet.
2012. 04. 10. 07:35
Olvasói sztorik