Nagyvilág

Tömeggyilkosnak hitték az iskolában megjelent katonát

Vadászgép (vadászgép, pilóta, )
Vadászgép (vadászgép, pilóta, )

Az amerikai középiskolában kora reggel jelent meg munkaruhájában a fiatal repülős, hogy ajánlólevelet kérjen. A gondnok megijedt, és tömeggyilkosságtól tartva kihívta rá a zsarukat.

Az amerikai légierőnél szolgáló 21 éves férfi terepmintás egyenruhájában, repeszektől védő mellényében és üres pisztolytartóval az oldalán jelent meg a Detroit közelében lévő Harrison város egyik gimnáziumában – jelentette a Detroit News. A meg nem nevezett férfi reggel hatkor ment be az iskolában, a helyi seriff elmondása szerint azért, hogy egy ajánlólevelet kérjen.

Mivel olyan korán még egy tanár sem volt az iskolában, a repülőst az éjszakai műszkban dolgozó gondnokok kikísérték az épületből. A rendőrség a nem sokkal később megérkező napközbeni gondnok jelentése után a tanárok értesítették a “gyanús” emberről, akit a kiérkező rendőrök őrizetbe vettek.

Közben elrendelték az iskola evakuálását, és az érkező gyerekeket szállító iskolabuszokat biztonságos helyre irányították, majd iskolaszüneti napot rendeltek el. Nemcsak ott, hanem két másik közeli iskolában is.

A repülőst végül szabadon engedték, miután kikérdezték, és a helyi seriff elmondása szerint nem fognak indítani eljárást ellene. Ugyanakkor a seriff rossz döntésnek nevezte, hogy a katona a munkaruhájában ment az iskolába, “különösen olyan időszakban, mint a mostani”. Ezzel a közelmúltban történ iskolai mészárlásokra utalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik