Jobbik

A konfliktus azért ttört ki Kunhegyesen, mert a szocialista meggyőződésű Létai János azt mondta az emiatt verekedő Dienes Attilának: “Mit vered itt magad a Jobbik fórumán, amikor a nagyszüleid nagy kommunisták voltak?”. A Jobbik szóvivője, Dúró Dóra arról tájékoztatott: nem jobbikos, hanem fideszes képviselő emelt kezet a szocialista aktivistára. A Fidesz színeiben 2006-ban mandátumot szerző [...]
2010. 03. 17. 19:24
A szocialista országgyűlési képviselő szerdán Budapesten elmondta: Létai Jánost, aki nézőként ott volt a Jobbik múlt vasárnapi, kunhegyesi fórumán, annak ellenére, hogy nem csinált semmit, a rendezvény után megütötte Dienes Attila Fidesz-Jobbikos önkormányzati képviselő. Török Zsolt hangsúlyozta: Létai János be sem ment a terembe, csak az ajtóból figyelte a rendezvényt, de ott is folyamatosan provokálták [...]
2010. 03. 17. 15:34
Egyed Zsolt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. számú egyéni választókerületben indult a Jobbik képviselőjelöltjeként, a választási bizottság február 17-én vette nyilvántartásba, és ő az első a párt (nyilvántartásba vételre váró) területi listáján. Egyed Zsolt mentelmi jogának felfüggesztése iránt a Miskolci Városi Bíróság fordult az OVB-hez, mert Egyed Zsolt ellen a bíróságon eljárás indult rágalmazás miatt. Az [...]
2010. 03. 08. 19:05
Bayer Zsolt Vona Gáborhoz címzett múlt heti levelében még azt említette, hogy hiába várta Pörzse Sándor telefonját a róla elmondott gyalázkodó szavak miatt, de ahogy az a Jobbik tiszavasvári lakossági fórumán kiderült, az egykori munkatárs ezt utólag bepótolta. „Az én volt barátom meg kollegám, Bayer Zsolt nyílt levelet írt a Magyar Hírlapban, szégyenszemre. Fel is [...]
2010. 03. 03. 22:46
Rihó szerdán közölte a párt elnökségével, hogy lemond bicskei elnöki pozíciójáról és Fejér megye 7. választókerületének kampányfőnöki tisztségéről. Közleménye szerint annak ellenére döntött a lemondásáról, hogy biztos az ártatlanságában, mert nem szeretné pártját nemtelen támadásoknak kitenni. Rihó hivatkozott arra is, hogy az eljárás még csak épphogy elkezdődött vele szemben, és döntő jelentőségű bizonyítékokat sem tárt [...]
2010. 03. 03. 18:28
A felmérés alapján megállapították, hogy a két héttel korábbi visszaesést követően az összes megkérdezett körében újra nőtt a Fidesz támogatóinak száma. Egyúttal a részvételüket biztosra ígérő, aktív szavazók körében is nőtt a Fidesz támogatottsága. Az előző két hétvégén az aktív szavazók 43, illetve 42 százaléka volt Fidesz-támogató, a februári végi kutatás szerint viszont ismét 48 [...]
2010. 03. 03. 17:12
Lendvai szerint nem képviselheti az EP-ben az országot egy olyan ember, aki védelmet kér a megalapozott gyanú szerint egy “terrorista halálbrigád” vezetőjének. A szocialista pártelnök keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az ügyészség szerint egyre megalapozottabb a gyanú, hogy egyes jobbikos politikusok aktív kapcsolatban állnak a Magyarok Nyilai “terrorista halálbrigáddal”. Lendvai Ildikó elfogadhatatlannak tartja, hogy Morvai Krisztina azután [...]
2010. 03. 02. 16:43
A terrorcselekmény és más bűncselekmény miatt Budaházy György és társai elleni büntetőügyben hétfőn hallgatta ki a főügyészség a gyanúsítottat, Rihó Krisztiánt. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Budaházy György vezette bűnszervezet egyik – gyanúsítottként már korábban eljárás alá vont – tagjának a 2009. március 30-ai kérésére, ismeretlen helyről, engedély nélkül 50 darab 9 milliméteres [...]
2010. 03. 01. 13:07
Olvasói sztorik