Kadarkai Endre
A szerző meghatottan belelapoz Moldova könyvének első kiadásába. Szakrális pillanat, írja. Aztán elindul, hogy hajnali személyvonatokon zötykölődjön, mozdonyvezetőkkel uzsonnázzon, forgalmi irodákba nyisson be. Miniportrék, a vasút apropóján. Szívhorzsolók és szívmelengetők. Embereket keres, Magyarországot talál. Sokszor Moldova máig velünk élő Magyarországát. Felmerülhet az olvasóban, nem istenkísértés-e a Mester után folytatni a nagy könyvet. Nem az. Moldovának volt lába és tolla megírni a szocializmus Magyarországát. Ma Nagy József írhatta meg a miénket.
Litkai Gergely
Ha minden kívánságom teljesülhetett volna a születésnapomra, az az lett volna, hogy Nagy József ír egy könyvet a vasútról. Gyermekkori kedvenc olvasmányaim listáján Moldova György két helyet is foglalt a top 10-ből. A Bűn az élet és az Akit a mozdony füstje megcsapott az indiánregényekkel és Kurt Vonneguttal versenyeztek a dobogóért. Jóska könyve tisztelgés, a változás és változatlanság határán lavírozva mutatja be azt nagyvállalatot, ami
Az ember szinte érzi, ahogy egy utasellátós szendvicsbe harapva visszarepül évtizedeket, pedig el sem mozdult a Ferencvárosi pályaudvar peronjáról. Történetek, nyelvi lelemény, nosztalgia és borzongás, aminél jobbat nem is kívánhatnék senkinek, aki valaha megnyitotta az Indóház magazin weboldalát vagy egyenesen előfizető.
Gulyás Márton
Kertelés nélkül térjünk a lényegre: reménybeli olvasó, vedd meg a kötetet, vagy ha már megvetted/megkaptad, olvasd el!
Nagy József (Jóska) egyszemélyes hírlapírói intézmény. Interjúi, terepriportjai, oknyomozó anyagai messziről, összetéveszthetetlenül felismerhetőek. Olyan szakember, aki lehengerlő természetességgel keveri a klasszikus sajtóműfaji formákat, és nem a könnyebbik végén fogja meg a témát: hiszen ebbe a kötetbe is jó kétévnyi munkát tett bele. Tudja: csak így érdemes. Ebben a mostani kötetében is ott a kroki (ahogy egy vasutas sorsot fanyarul felvillant, és még a sokadik után is van benne él, dráma, kizökkentő felismerés), a karcolat vagy tárca (ahogy egy-egy tájat vagy vasúti terepet/építményt leír) és természetesen a riport: beszámoló és híradás, közvetítése és bemutatása annak a miliőnek és valóságnak, ami amúgy a hétköznapok sajtómunkásai számára ritkán megközelíthetőek.




Nagy kötetén keresztül betekintést kapunk a 12/24/12/48-as munkavégzés gyötrelmeibe: abba, hogy a vasutasok többségének a szabadnap a másodállásban végzendő munka napja. Nem nagy felismerés, de ettől még mellbevágó: nincs ember, pontosabban egyre kevesebb ember van, aki a vasút működtetését vállalná. Szokás azon elmélkedni, hogy vajh’ hova tűnt a munkásosztály, lehet-e még beszélni róla: aki elolvassa a Mozdonyfüstöt, találkozni fog az elveszettnek hitt proletariátussal. Nem vesztek el, csak az omladozó kiszolgáló helyiségek világába ritkán téved az érdeklődő emberi tekintet.
A vasút – az ország, szól a kötet (és az ősminta Moldova) visszatérő megállapítása, és tényleg így van. A vasúton keresztül meglátjuk az ország egészét: hogy az Alföldön olyan mértékű a pusztítása a klímakatasztrófának, hogy a kecskéknek hullik (!) a szőrük, mert leégtek a napon.
Minden pusztul, épp a vasút maradna meg?
Belelátunk számos család helyzetébe, ahol lazán kiszaladnak olyan mondatok, hogy „az ötéves lányom nem csokit kért Mikulásra, hanem hogy apa jöjjön haza”. Találkozunk a záhonyi rakodókkal, akik közül spontán meséli az egyikük, hogy a negyven évvel ezelőtti brigádjából rajta kívül már csak egy fő él, mert rakodták a veszélyes anyagot, vegyvédelmi szerelés pedig már nem jutott nekik – mindet a daganat vitte el. De kiderül az is, hogy Magyarországon még vannak gőzmozdonyt szerelni képes szakik: igaz, csak tíz fő, és abból nyolcan ma-holnap nyugdíjasok mind. Pompás sztorik, szagolni lehet a valóságot annyira jól van papírra vetve minden sora – ja, és minden lapon valamilyen újabb felismerés, történeti összefüggés, makro-értelmezés, majd hirtelen egy újabb kis MÁV-életvilág bemutatása.
Olvassa az ember a kötetet és azon gondolkodik: Moldova idejében is érthetetlen, hogyan kerülhetett kiadásra egy ilyen mű, de az is hihetetlen, hogy a mai Magyarországon egy ilyen kötet elkészülhetett. Nem, nem az orbánista nyilvánosság-korlátozás miatt, hanem mert nincs olyan szegmense a társadalmi életnek, ahol bármikor is örömmel vennék, ha ilyen értő-fürkésző-kíváncsi érdeklődés nyilvánulna meg az adott intézmény működése és belső élete iránt. Moldova eredeti kötete is nehezen elképzelhető, hogy hogyan jöhetett létre a kádárizmus Magyarországán (Urbán József, a MÁV legendás vezére ebben is eligazít minket később). Minél többet gondolkoztam ezen, nem tudtam végül más megoldásra jutni, minthogy azt gondoljam: belátták hogy a tisztánlátás tekintetében a társadalmi össz- és a saját önérdekük – egybevág. És valóban, Hegyi Zsolt jelenlegi MÁV-vezér nagyjából ezt is mondja ki indoklásul. Ez a felismerés pedig reményt ad, hogy akkor értik ennek a kötetnek a politikai jelentőségét, és akkor talán mégiscsak menthető még valami az amúgy nélkülözhetetlen intézményből.
hogy amíg csak bír, járjon és írjon hasonló köteteket az egészségügyről, a rendőrségről, a tűzoltóságról, a közoktatásról, egyszóval menjen és dolgozza keresztül magát a hazai közszolgáltatások mindegyikén. Nem lévén oligarcha, csak annyit kérhetek: vegyék a kötetét, mint a cukrot, mert megérdemli hogy sikeres legyen, mi pedig megérdemelnénk hogy minél több kiadó lásson fantáziát ilyen és ehhez hasonló, kevert sajtóműfajú kötetek megjelentetésében. „Ismerd meg hazádat!” – hirdette a ’60-as évek mozgalma, amely a nyilvánvalóra próbálta felhívni a figyelmet: országunk megismerésétől félnetek nem kell, jó lesz!
Pláne jó az, ha kalauzunk, masinisztánk és figyelem-forgalmi irányítónk nem más, mint Nagy József.
