Olyanokat akar tagadni a jegybank, amelyet nem is állítottunk Matolcsy doktorizásának megbicsaklásáról szóló cikkünkben. Helyette beismerik, hogy később folytatja a tanulmányokat.
Középfokú angoltudását nyilvánosan is csillogtatja Matolcsy György, de az kevés ahhoz, hogy elvégezze a közszolgálati egyetem doktori iskoláját. Kellene még egy középfokú nyelvvizsga, az viszont nincs. A jegybankelnököt törölték az Országos Doktori Tanács honlapjáról.
Az MNB-elnök rajongóját ülteti a kormányoldal az egyik legfontosabb jegybanki testületbe, és ad neki ezzel havi 3 millió forintot. Parragh Bianka szakmai hírneve csekély, ám férje fontos szövetségese az Orbán-kormánynak.
Két éve indult nyomozás a Széchenyi Bank ügyében, mégsem talált a rendőrség gyanúsítottat. Közben Töröcskei István egy állami körbe tartozó cég igazgatósági elnöke ma is.
Két napja írtuk meg, hogy Nagy Márton jegybanki alelnök elveszítette Matolcsy György bizalmát. Cikkünk után Nagy cáfolni igyekezett. Most pedig lemondott a tőzsde vezetéséről.
A jegybankelnök ejtheti az MNB szakmai irányítójának tartott Nagy Mártont. Az alelnök túl erős lett, és kiszállt a jegybanki alapítványból, ezzel vághatta el magát. Lehet, hogy oda a tőzsdeelnökség is.