igazságügyi minisztérium
De még legalább kétezren érdeklődnek.
2016. 02. 16. 06:21
Majtényi László intézete szerint lépnie kéne a kormánynak annak a strasbourg-i ítéletnek a nyomán, ami szerint nem figyelhet meg a TEK embereket.
2016. 02. 09. 17:40
Márkusfalvi-Tóth Ádám balra el, érkezik Szecskó József.
2015. 10. 16. 09:23
Vadai Ágnes DK-s politikus az igazságügyminiszter kétórás meghallgatásán érdeklődött a kitiltási botrány fejleményeiről. Habony-ügyben sem lettünk sokkal okosabbak.
2015. 06. 02. 14:34
Ha egy közigazgatásban dolgozó ellen közvádas büntetőeljárás indul, arról a munkáltatónak, vagyis az adott közigazgatási szervnek tudnia kell.
2015. 02. 06. 16:22
Ötvenhat törvényjavaslattal készül a kormány a tavaszi ülésszakra. Jövőre új, egységes családtámogatási törvény születhet, továbbá változhat több oktatási és energetikai tárgyú jogszabály.
2014. 12. 17. 13:19
Különvált az Igazságügyi Hivatal, amely egyebek mellett áldozatsegítéssel, kárpótlással, pártfogó felügyelettel foglalkozik.
2014. 10. 01. 08:40
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) kezdeményezte, hogy a tárcának előírt zárolást ennyivel csökkentsék.
2014. 08. 09. 16:53
A kormányfő szerint Brüsszel miatt kell egy helyen komolyan hozzá kell nyúlni a kormány szerkezetéhez.
2014. 05. 22. 21:32
A PokerStars, a Full Tilt Poker és az Amerikai Igazságügyi Minisztérium hamarosan megegyezik egymással, és végre megindulhat a játékosok kifizetése.
2012. 05. 16. 21:45
Megyei egészségügyi védelmi bizottságok alakulnak. Ha kell, szakembereket vezényelnek át egyik kórházból a másikba.
2011. 12. 28. 14:41











