Nagyvilág

Magyarország a gyerekek jogait erősítené az EU-ban

gyerekek (Array)
gyerekek (Array)

A gyermekjogok védelmének fontosságát hangsúlyozta Beke Barna uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár az Európai Unió informális bel- és igazságügyi tanácsülésén Luxembourgban - közölte pénteken az Igazságügyi Minisztérium közleményében.

A csütörtökön kezdődött kétnapos találkozón a résztvevők egyebek mellett megvitatták, hogy az uniós családjog területén hol a legsürgetőbb a szabályok módosítása. A soros EU-elnökséget ellátó Luxemburg javaslata szerint az egyik legfontosabb feladat a jogellenesen másik tagállamba vitt gyermekek visszaadására irányuló eljárások felgyorsítása.

A magyar álláspont szerint az eljárások felgyorsítását segíthetné, ha a tagállami hatóságokat határidő kötné és együttműködési kötelezettség kötelezné.

Magyarország és más tagállamok a jogsegély, a tagállami hatóságok által nyújtott segítség és a jogharmonizáció szükségességét jelezték a témakörben. Az államtitkár szorgalmazta, hogy ezek az elemek is jelenjenek meg az Európai Bizottság felülvizsgálati javaslatában – írta tájékoztatásában a minisztérium.

A tanácsülésen megbeszélést folytattak az európai ügyészi hivatal létrehozásáról szóló tervezetről is – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik