Gazdaság

Manager shadowing – Légy az árnyékom!

A diákoknak nagy lehetőség, ha pár hétig betekinthetnek egy vezető munkájába. Az árnyékprogramra mindkét félnek érdemes felkészülnie.

Két hétig árnyékként követte Szelecki Zsoltot, a Hewitt Inside Consulting Kft. ügyvezetőjét Paksi Veronika, a Széchenyi István Egyetem frissen végzett vállalkozásmenedzsment szakos hallgatója. Tárgyalásokra is vele ment, sőt a Slovnafthoz is elkísérte Pozsonyba. “Legjobban az lepett meg, milyen tudatosan osztja be az idejét. A sürgős dolgok elintézése után felhívta az ügyfeleit a kapcsolattartás szándékával, az üresjáratokban megválaszolta a kevésbé fontos e-maileket. Ha a munkatársaival beszélgetett, utána mindig feljegyezte, amit mondtak, így semmit nem kellett kétszer megbeszélni” – számol be tapasztalatairól Paksi Veronika, aki a Magyar Business Leaders Fórum (MBLF) Manager shadowing programjára jelentkezve került a Hewitthoz. Az árnyékprogram lényege, hogy a kiválasztott diákok két hetet töltenek el az erre vállalkozó cégvezetőknél, megfigyelik azok mindennapi munkáját, vezetési stílusát, s a tapasztaltakat meg is beszélhetik.

Manager shadowing – Légy az árnyékom! 1FELVÉTELI. A programot minden évben januárban hirdetik meg az egyetemeken, negyed- és ötödéves közgazdász-, jogász- és mérnökhallgatók jelentkezhetnek. Mivel hagyományosan nagy a túljelentkezés, az MBLF tagjai felvételi interjún mérik fel a jelentkezőket. A kiválasztás szempontjai az egyetemi teljesítmény, a nyelvtudás, a jelölt vezetői potenciálja, alkalmassága a csapatmunkára és a jelentkezés indítéka. A program befejeztével a diák és a vezető is értékeli az együttműködést. “Egyesületünk célja a jövő menedzsereinek támogatása. A diákok nagyon hasznosnak találják a programot, hiszen sok közülük még nem is látott hús-vér menedzsert. A vállalatok pedig, az ifjúság támogatásán túl, megismerhetnek egy tehetséges hallgatót. Előfordult, hogy a programban részt vevő diákkal olyan elégedett volt a cég, hogy mindjárt munkát is ajánlott neki” – meséli Kövesdy Ágnes, az MBLF főtitkára, aki azt reméli, hogy jövőre újabb vállalatok kapcsolódnak be a programba.

VALÓ VILÁG. Rácz Rékának, az ELTE ez évben végzett jogászhallgatójának annyira tetszett az árnyékprogram, hogy kétszer is jelentkezett. Tavaly a Perfekt Rt.-nél, az idén a Matáv társasági jogi osztályán töltött két hetet egy-egy vezető mellett. “Az egyetemen megalapozott elméleti tudást jól kiegészítette a program, hiszen végigkísérhettem egy-egy projekt gyakorlati megvalósulását, akár a cégbírósági ügyintézéstől kezdve. A tapasztalatok sokat segítettek, amikor dolgozni kezdtem. Most már tudom, mire kell figyelemmel lenni, ha bekerülök egy új kollektívába” – meséli Rácz Réka, aki jelenleg a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozik.

A vállalat – bár a programnak szorosan nem része – konkrét feladatot is adhat a diáknak. Fizetést azonban nem kap az “árnyék”, és a program kapcsán felmerülő utazási és szállásköltségeket is magának kell fedeznie.

Az ICI Hungária Kft. az idén két diákot is fogadott. Ponácz György Márk, a Széchenyi István Egyetem közgazdászhallgatója minden nap Győrből ingázott a budapesti irodába, ám nem sajnálta a fáradságot. “Tanulságos volt egy néhány fős kereskedelmi kisvállalkozást belülről egészében áttekinteni. Itt nincs meg a nagyvállalatoknál megszokott távolságtartás, s ha egy ügyfélnek problémája van, azt azonnal megbeszélheti a főnökkel” – mondja. Ponácz György Márk önálló feladatokat is kapott, miközben Horváth Péter ügyvezető igazgatót követte. Ő rendezte össze a könyvelésen a számlákat, és adatokat gyűjtött a cég ügyfeleiről. A most ötödéves egyetemista közeli jövőjét Ph. D. hallgatóként képzeli el, s – részben az ICI-nél szerzett tapasztalatok hatására – a kis- és középvállalkozások menedzsmentjét szeretné kutatni.

“Kellemesen csalódtam a hozzánk érkező diákokban, lelkesek voltak, és a képzettségük is megfelelő. A kapott feladatokat jól elvégezték” – mondja Horváth Péter, az ICI Hungária Kft. ügyvezetője. “Az ittlétük persze plusz időráfordítást is igényelt, hiszen napi egy-másfél órát beszélgettünk a tapasztaltakról. Mégis, én jól éreztem magam a program alatt, hiszen értelmes fiatalokkal voltam együtt” – teszi hozzá.

Az idei programban részt vevő cégek• ABB Asea Brown Boveri

• BAT Hungary

• 3M

• Budapest Bank

• Csepeli Áramtermelő

• Ernst & Young

• Forever Living Products Magyarország

• GlaxoSmithKline

• Hewitt Inside Consulting

• Hilton

• ICI Hungária

• Malév

• Matáv

• Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda

• Perfekt Tanácsadó

• SAP Hungary

Szelecki Zsolt kevésbé elégedett a diákok felkészültségével. “Nagyon meglepett, hogy őket mi lepte meg az együttműködés során. Az egyetemi oktatás túl akadémikus, s a diákok nincsenek tisztában azzal, hogy a gyakorlatban min múlik egy megrendelés, hogyan kell kapcsolatot tartani az ügyfelekkel, vagy hol vannak az üzleti tisztesség határai. A diák nyugodtan lehet kritikus, s ha valami nem világos, merjen kérdezni” – tanácsolja a Hewitt ügyvezetője, aki ezzel együtt jövőre is szívesen részt venne az árnyékprogramban. Szerinte a diáknak mindenképpen hasznos, ha megismeri belülről egy cég életét, így kisebb sokk éri majd az elhelyezkedéskor. Érdemes azonban tudatosan felkészülni az árnyékolásra. A diák írja össze a kérdéseit, szempontjait a program előtt, mit vár tőle, és mi tenné elégedetté, azután igyekezzen ezekre választ kapni. Így sokkal jobban kihasználhatja ezt a lehetőséget.

FELKÉSZÜLTEN. A részvételt fontolgató vezetőnek sem árt felkészülni az árnyékolásra. Döntse el, hogy csak néma kíséretet akar, vagy apróbb feladatokat is rábízna a diákra. Szerencsés, ha olyan időszakot választ, amikor nincs nagyobb átszervezés a cég életében, s neki sem kell külföldre utaznia. Ha pedig egy nagyvállalat jelentkezik a programba, fontos előre tisztázni, melyik vezető vállalja a diákot, nehogy a sok bába közt elvesszen a gyerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik