frakció
A képviselőcsoportok közös javaslatot terjesztenek a Ház elé a parlamenti tisztségviselők jelöltjeinek személyéről.
2014. 05. 05. 21:50
A Fidesz- és a KDNP-frakció alakuló ülést tartott, ahol kiderült, hogy Kövér László maradhat a házelnök. Ott volt a kormányfő is, aki azonban csak a képviselőcsoport ügyeiről beszélt.
2014. 05. 05. 14:39
Az új házszabály szerint az ellenzéki összefogás kisebb pártjai úgy sem alakíthatnak önálló frakciót, hogy a szövetség más tagjainak csatlakozását elfogadják.
2014. 04. 09. 12:16
Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke egyelőre sem az Együtt-PM-mel, sem a DK-val nem tárgyalt hivatalosan arról, hogy melyik frakcióhoz csatlakozzon.
2014. 04. 07. 15:18
Hanem az is, hogy ki alakíthat frakciót a baloldalon. A frakcióalakításhoz közös listán induló pártok esetében öt képviselő szükséges.
2014. 04. 07. 06:08
Eljött a szakítás ideje. Alanyunk a hétvégén minden eddiginél határozottabban ekézte a fideszes földtörvényt, a héten pedig az Országgyűlésben teszi ugyanezt. Végszavazás június tizedikén, aztán lép: mandátumát megtartva ősztől a függetlenek között folytatja. Bölcsek Tanácsára vágyik. Nagyinterjú.
2013. 05. 28. 12:58
Egy minapi alkotmánybírósági döntést meglovagolva ismét frakciót alakítana a pártszakadással képviselőcsoportját vesztett LMP. Némi pénz és plusz nyilvánosság – ez a tét. Kövér körül keringünk. Villáminterjú a frakciótlan frakcióvezetővel.
2013. 05. 08. 07:48
Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő szerdán kilépett a Jobbik parlamenti frakciójából és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját - tájékoztatta az ellenzéki párt az MTI-t.
2012. 11. 07. 17:38
Az ideinél 10-25 százalékkal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre a parlamenti frakciók, ha a Ház elfogadja az új országgyűlési törvényt.
2012. 03. 23. 05:56
A köznevelési törvényre nincs pénz, a kormánypárti képviselők is bírálják, mégis nemsokára megszületik. Ennek egy oka van: csak azért is.
2011. 12. 07. 08:13