foci

Az Inter – és a Tottenham – futballistái hektikus estén vannak túl. Gelsenkirchenben spanyol válasz érkezett a „Nemzet bombázójának” bő három évtizedes „kérdésére”, míg Barcelonában egy pöttöm argentin igazolta, hogy „azért Messi az úr”.
2010. 10. 21. 12:50
A hétvégén a Roma ellen egy gólt és egy felső léces lövést jegyző magyar először szerepelt kezdőként a Genoában, s ismét kitett magáért: kiharcolt egy büntetőt, adott egy gólpasszt, s ezzel fordított a hazai együttes.
2010. 10. 21. 11:36
A héten - október 21-én vagy 23-án - hetvenedik életévét tölti be a föld egyik leghíresebb embere. Edison Arantes do Nascimentónak születésnapból is kettő dukál, ő ugyanis a futball Edisonja, vagy egyszerűen csak Pelé.
2010. 10. 21. 10:29
A becsültnél többért, 156 ezer fontért (körülbelül 48,4 millió forintért) kelt el egy árverésen George Bestnek, a Manchester United 2005-ben elhunyt legendás labdarúgójának érme, melyet az 1968-as BEK-győzelméért kapott.
2010. 10. 21. 09:52
Óriási mérkőzést eredményezett az Inter-Tottenham. A BL-címvédő félidőben letudta a mérkőzést, négygólos vezetésének tudatában viszont túlságosan is visszavett, s a Spurs, vagyis Gareth Bale mindezt másképp gondolta. A vége 4-3 lett, s ennek az olaszok örülhettek.
2010. 10. 20. 23:29
Olvasói sztorik