Élet-Stílus

Drámai végjáték Sevillában – videó

A Sevilla egy 90. percben kapott góllal maradt alul a Mallorcával szemben, így pedig ahelyett, hogy a BL-indulást érő negyedik helyre jött volna fel, a hetedik helyre esett vissza a spanyol tabellán.

A meglepően jól szereplő Espanyol a negyedik helyre lépett előre a tabellán, miután hazai pályán 3-0-ra verte a Hérculest. A barcelonai csapat az első negyedóra végén szerezte meg a vezetést, majd a hajrában padlóra küldte a katalán főváros kirakatcsapatát, a Barcelonát a szezon elején, a 2. fordulóban a Camp Nouban megtréfáló újoncgárdát.

A Sevilla nagy lehetőséget packázott el, esetleges győzelmével ugyanis Bajnokok Ligája-szereplést érő helyre kapaszkodhatott volna fel, ám vasárnap este saját közönsége előtt alulmaradt a Real Mallorcával szemben, ekképp pedig a hetedik helyre esett vissza…

Sevilla-Real Mallorca 1-2

Az andalúziai csapat nagy nehezen, Luis Fabiano 88. percében szerzett góljával ugyan kiegyenlített, ám a 90. percben újabb gólt kapott: egy felívelt szabadrúgást követően Webó nyolc méterről fejelt a jobb oldalába – beállítva ezzel a 2-1-es végeredményt.

Az Atlético Madrid a két perc alatt duplázó Agüero vezetésével 4-2-re nyert a Real Sociedad vendégeként, ezzel zsinórban második győzelmét aratta, ennek köszönhetően a Sevillát megelőzve a hatodik helyre lépett előre. A fővárosi csapat múlt heti áldozata az Osasuna volt, amelynek vasárnap sikerült javítania, 1-0-ra verte Sporting Gijónt. Vadócz Krisztián részese volt a győzelemnek, a 87. percben csereként lépett a pályára.

Primera División, 12. forduló:
Real Sociedad-Atlético Madrid 2-4 (1-0)
Gól: Llorente (12.), Rivas (86.), ill. Forlán (71.), Agüero (80., 82.), Simao (90., 11-esből)

Sevilla-Real Mallorca 1-2 (0-1)
Gól: Luis Fabiano (88.), ill. Pereira (36.), Webó (90.)

Deportivo La Coruna-Málaga 3-0 (2-0)
Gól: Adrian (22., 11-esből), Colotto (30.), Alvarez (83.)

Espanyol-Hércules 3-0 (1-0)
Gól: Verdu (15.), Osvaldo (80., 11-esből), Luis Garcia (90., 11-esből)
Kiállítva: Calatayud (79., Hércules)

Levante-Racing Santander 3-1 (3-0)
Gól: Caicedo (23., 26.), Stuani (42.), ill. Lacen (87.)
Kiállítva: Cisma (29., Santander)

Osasuna-Sporting Gijón 1-0 (0-0)
Gól: Soleimani (53.)

Szombaton játszották:
Real Madrid-Athletic Bilbao 5-1 (2-1)
Villarreal-Valencia 1-1 (0-1)

Hétfő:
Getafe-Real Zaragoza, 21:00

Az élcsoport:
1. Real Madrid 32 pont
2. Barcelona 31
3. Villarreal 24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik