Schwechtje Mihály az új Terápia-évad epizódjainak rendezése után első nagyjátékfilmjével is forró témába nyúl: a nem egyszer tragédiáig fokozódó iskolai és internetes zaklatásba. Interjú.
Tévedés azt hinni, hogy ez a tinik ügye, és erre az emlékeztet leginkább, amikor baj történik. Kritika a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című magyar filmről.
A kiégett, szarkasztikus, kellemetlen nyomiknak is jár a szerelem – és a szerelmes film is, és most meg is kapták. Nagyon bizarr film a Végállomás: esküvő, de remekül szórakoztunk rajta. Kritika.
Seggfej sínylődik a sivatagban a semmiért lehetne az alcíme Kenyeres Bálint Tegnap című filmjének, ha vonzódna a forgalmazó az alliterációkhoz. Úgy legalább tudnánk, mi vár ránk. Kritika.
Vannak tinik, akiknek nem az a dilemma, hogy melyik gimibe menjenek, hanem olyan apróságok között kell választaniuk, mint a földi élet boldogsága vagy az öröklét.
Az 1921-ben elkészült, a második világháborúban megsemmisült Drakula halálát évtizedekre kiírták a filmtörténetből, ez azonban mit sem változtat a tényeken.
És ez is az abszolút első számú erénye. Az Alfa akkor a legjobb, amikor önfeledten tocsog a CGI-ban. Kutyásoknak, állatmániás gyerekeknek kötelező darab. Kritika.
Vagy mégsem, de biztosan különös helyet tartogat a földi paradicsomban a deszkás lányoknak. A Skate Kitchen után mindenki akar majd egy gördeszkát. Kritika.
Ha ez így megy tovább, az ifjúsági disztópia-filmek a ciki szinonimájává válnak. Pedig az alapanyag többnyire jó, mégis félremegy valami a megfilmesítés során. A Sötét elmékkel is ez történt. Kritika.
Az Oscar-gálán külön kategóriában díjaznák a népszerű filmeket, jelentsen ez bármit. De nyer ezzel a néző és a filmipar bármit? De ezen kívül is felmerül még néhány kérdés.
Budapest ma a világ legszebb városa lehetne, ha nem sebzik meg a 20. századi háborúk, ebbe a hanyatló aranykorba röpít minket a Napszállta. Interjú az Oscar-díjas rendezővel, akinek Almodóvar tanácsolta, hogy legyen túl minél hamarabb második filmjén.
Amúgy a cím spoiler, de hogy miért, az csak a filmből derül ki, tehát tulajdonképpen mégsem az. Megnéztük a Netflix aktuális világvége-filmjét. Extinction, kritika.
Az tulajdonképpen bravúr, hogy egy filmet azzal együtt is sikerül elemeiben elrontani, hogy az üzenet közben nagyon is átélhető. Naiv, butácska, ugyanakkor néha egész aranyos film lett a Barátom, Róbert Gida.