A plágium-botrány nyomán sokan jellemezték a köztársasági elnököt. Íme, néhány szó róla és a magyar sporttudomány legtöbbet emlegetett disszertációjáról.
Negyvenhétezrezik az ország, s közben szó esik persze azokról is, akik ennyiből próbálnak megélni. Miket mondtunk a szegénységről az utóbbi két évtized alatt? Dumagyűjtemény.
Sas József a héten megalapította saját, maszek kabaréját. Ebből az alkalomból utánanéztünk, az utóbbi két évtizedben ki mit mondott e jellegzetesen pesti műfajról és ellentmondásos működtetőjéről.
Küzdelem, küzdőtér, csata, had, hadüzenet, csapat, csapattiszt, fővezér, vezérkar, front, frontvonal, baka, obsit, lőporfüst - íme néhány kifejezés Orbán Viktor aktív szókincséből. Mellé néhány harcias gondolatmenet miniszterelnökünktől.
A magyar kormánynak péntekig kell válaszolnia, elfogadja-e a Nemzetközi Valutaalap tárgyalási feltételeit. A döntést megkönnyítendő összegyűjtöttük az utolsó négy hét idevágó megnyilvánulásait. Dumagyűjtemény.
Már a kisgazdák is úgy kétharmadoztak, hogy Orbán megnyalhatta volna Torgyán mind a tíz ujját. Dumagyűjtemény kétharmad országrésztől kétharmados többségig.
Az évértékelő Orbán is mondandójába szőtte a politika divatszavát, a konszolidációt. Mi is az? Nyugi vagy kizsebelés? Dumagyűjtemény Torgyántól Kósáig.