Mindig azt kereste, hogyan lehetne élőben olyan átütő hatást kelteni, ahogy azt ő elképzelte. Azahriah D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának vendége volt.
A hamarosan ingyenessé váló és megújuló Spektrum Home csatornán is látható lesz az Elviszlek magammal című műsor. Más hazai tartalmak is lesznek a csatornán.
Augusztus elsejét követően az Adaptive Media ügynökség végzi majd D. Tóth Kriszta tavaly indult női portáljának értékesítését, amivel eddig házon belül foglalkoztak.
Az Elviszlek Magammal idei évadát 2,5 millióan nézték, úgyhogy nem állnak le, már dolgoznak a következő évadon. Elárulták, mely interjúalanyokkal készült videóikat nézték a legtöbben.