Kultúra

Scherer Péter összecsiszolódott Mucsi Zoltánnal, mint egy jó házasságban

Közelítettünk egymáshoz. Én pontosodtam, ő meg lazult

– mesélte Scherer Péter D. Tóth Krisztának az Elviszlek magammal soron következő adásában. Természetesen állandó alkotótársáról, Mucsi Zoltánról beszélt, akivel teljesen más iskolát képviseltek színészileg: Scherer improvizatívabb hozzáállással szeretett dolgozni, Mucsi pedig a klasszikus, elemzősebb, átgondoltabb módszerrel készül a szerepekre, és ez már első közös munkájuknál kiderült. Ennek ellenére azóta is szívesen dolgoznak együtt, és a barátságuk is megmaradt minden hullámvölgy ellenére. A két színész gyakorlatilag testvérként szereti egymást, és ebbe belefér az is, hogy néha esetleg hosszabb ideig ne találkozzanak. Scherert nemhogy nem zavarja, hogy egy páros tagjaként lett igazán ismert, de egyenesen segítségként éli meg a Pepe-Kapa páros sikereit.

Olyan göröngyös ez a terep, hogy ezen ketten kézen fogva azért stabilabban lehet sétálgatni. (…) Szóval nekem ezzel nemhogy bajom van, ez csodás

– mondta el Scherer, akivel a teljes beszélgetést vasárnap fél 5-kor lehet majd megnézni a Spektrum Home-on, a DTK: Elviszlek magammal következő epizódjában.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.