Szórakozás

Kajdi Csaba: Nem arról szól az Instagramom, hogy fikázgatom a celebeket

Szerinte ő emellett értéket is ad.

D. Tóth Kriszta autóban interjúzós műsorának, az Elviszlek magammalnak legújabb epizódjában Kajdi Csaba volt a meghívott, és természetesen Cyla nevű karaktere volt a téma elsősorban. Elmondta ismét, hogy leginkább az a baja a magyar celebekkel, hogy folyton csak reklámoznak, de nem igazán adnak semmi értéket. Sőt, még csak meg sem válogatják, hogy mit adnak el, bármit promóznak, ha fizetnek érte.

Még az se merül fel benne, hogy nem akarom mondjuk olyan kozmetikai terméket reklámozni, ami állatkísérletes. És akkor se, ha kapsz mellé 200 ezret? Hát, tudod mit, nagy duzzogva akkor igen.

Ezzel szemben szerinte az ő Instagramja nem csak arról szól, hogy folyamatosan beszól nekik, még ha ez is vonzza leginkább az embereket, de próbálja a nagy figyelmet számára értékes dolgokra is irányítani vele.

Nem arról szól az Instagramom, legalább is nagyon remélem, hogy fikázgatom a celebeket. Nyilván ez is egy része. Hanem én próbálgatok egy picit valami pluszt adni.

Az Elviszlek magammal új epizódja vasárnap 16:30-kor kerül majd adásba a Spektrum Home-on, akit érdekel a teljes beszélgetés, érdemes majd odakapcsolni. Szóba kerül majd az is, hogy hogyan reagáltak a szülei rá, amikor tudomást szereztek másságáról. Ajánljuk az olvasók figyelmébe a mi interjúnkat is vele:

Kajdi Csaba: Irritál, hogy dubajozó örömlányok modellnek próbálják eladni magukat
Modellügynökként elég sokan ismerik, őszinte véleményét eddig kevesen. Interjú.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik