A világ vezető médiavállalkozása, az amerikai Time Warner 13,4 milliárd dolláros veszteséget ír a 2008-as üzleti év után, jóllehet a 2007. évet még 4,4 milliárd dolláros nyereséggel zárta.
Egyre több cégnél térnek át a négynapos munkahétre, de ez csak mérsékelten csökkenti a kiesett megrendelések miatt keletkező veszteséget. A kormány 20 milliárd forintos kerettel támogatná a cégeket, részben kifizetve az ötödik munkanap bérét - olvasható a Figyelő lcsütörtökön utcára kerülő számában. A "szabad" pénteken viszont tanulni kellene.
Japánban 37 éves mélypontra süllyedtek az autóeladások januárban, s csökkent a kereslet külföldön is a japán autók iránt. Emiatt a gyártók egyre rosszabb pénzügyi helyzetbe kerülnek, maga a világelső Toyota is – először működése óta - veszteségessé válhat.
A Malévot is tagjai közt számláló, oneworld légiszövetség fennállásának első tíz évében 5 milliárd dollár bevételt generált taglégitársaságainak, amelyek összesen 11,3 milliárd dollár nettó nyereséget értek el ebben az időszakban.
A hazai autópiac szereplői szerint nagymértékben drágulhatnak az év derekára az autók; a kereskedők januárban mintegy 52 százalékos forgalom-visszaesést könyvelhettek el - ismerteti a keddi Világgazdaság.
A két cég nettó 350 millió forintból készít a Miniszterelnöki Hivatal számára olyan közvélemény-kutatást, amely a lakosság tájékoztatásában segíti a hivatalt.
A Zala Megyei Bíróság elrendelte a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. felszámolását. A végzés január 29-én jogerőre emelkedett, a hitelezők 40 napig jelezhetik igényeiket.
Árfolyamértéken 26,5 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a BayernLB az MKB Banknál azért, hogy kelet-közép-európai hídfőállása a hektikusan alakuló piaci körülmények között is elérje stratégiai céljait – jelentette be hétfőn az MKB Bank. A magyarországi leánybank jegyzett tőkéje névértéken 670 millió 886 ezer forinttal, 14,765 milliárd forintra emelkedik.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a jövő héten tárgyalást kezdeményez az E.ON Áramszolgáltató Zrt.-vel, hogy megbeszéljék a fogyasztók kártalanítását, illetve a kötbér elszámolását a nyugat-dunántúli áramkimaradások miatt - mondta Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető igazgatója.
Öt százalékos bérnövekedésben állapodott meg a 24 társaságot tömörítő Volán-cégcsoport ágazati szakszervezete a munkaadói szövetséggel, jövőre pedig az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás felső határa lesz a keresetfejlesztés mértéke.
A Budapest Airport (BA) értékelése szerint megállapodás-közeli állapotba jutott az utasbiztonság kapcsán a tárgyalás a korábban sztrájkot hirdetett két szakszervezettel - közölte a BA.
Július elejéig felszámolja az autóipari gyártók részére CD-meghajtókat készítő kecskeméti gyárát a Bosch-csoporthoz tartozó Digital Disc Drives Kft., ahol eddig ötszáz ember dolgozott - erősítette meg az MTI-nek Dallos Péter gazdasági igazgató a Petőfi Népe című lapban pénteken megjelent hírt.
Ötszázmillió forintot invesztál miskolci regionális ügyfélszolgálati központja létrehozására a Vodafone Magyarország Zrt., több mint háromszáz új munkahelyet teremtve ezzel - jelentette be Beck György, a cég vezérigazgatója Miskolcon pénteken.
Aláírta a Mol Nyrt. és a horvát kormány az INA horvát olajtársasággal kapcsolatos részvényesi megállapodás módosítását, illetve egy másik szerződést az INA gázkereskedelmi és gáztárolási tevékenységeinek leválasztásáról és értékesítéséről.
A NEC szerint a működési feltétek minden területen - az információs technológiától a mobiltelefonokon át a sokféle elektronikus berendezésekig - rosszabbodtak.
A horvát kormány átveszi az INA olajtársaság gázüzletágát, és egyelőre nem csökkenti tovább a részesedését az INÁ-ban. A cég igazgatótanácsának elnökét viszont a Mol nevezheti ki ezentúl.
A Tesco-Global Zrt. a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tiltása ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott forgalomba, amely nem felelt meg a követelményeknek - tizenötmillió forintos bírságot kell megfizetniük.