Üzleti tippek

Háromszáz új munkahelyet teremt a Vodafone

Ötszázmillió forintot invesztál miskolci regionális ügyfélszolgálati központja létrehozására a Vodafone Magyarország Zrt., több mint háromszáz új munkahelyet teremtve ezzel - jelentette be Beck György, a cég vezérigazgatója Miskolcon pénteken.

A Vodafone a nehéz gazdasági környezet, a recesszió ellenére az idén növeli magyarországi alkalmazottjainak számát, amely várhatóan eléri a kétezret – mondta Beck György, aki Káli Sándor miskolci polgármesterrel aláírta a borsodi megyeszékhelyen létesülő regionális ügyfélszolgálati központ alapító okiratát.

A félmilliárd forintos infrastrukturális és informatikai beruházás ebben az évben megkezdődik, és másfél-két év múlva már teljes kapacitással működik majd, több mint háromszáz alkalmazottal.
Beck György elmondta azt is, hogy azért választották Miskolcot beruházásuk helyszínének, mert fontosnak tartották, hogy a munkanélküliséggel küzdő régióban is újabb munkalehetőségeket teremtsenek.

A Miskolci Egyetem magas szakmai színvonala pedig biztosítja a jól képzett munkaerő-utánpótlást. Túl ezen a borsodi megyeszékhely egyedi befektetői környezetet kínál, kedvezményekkel és rugalmas hozzáállással segíti az itt letelepülő vállalkozásokat – tette hozzá.

Káli Sándor azt hangoztatta, hogy az elmúlt évben a Financial Times külföldi működőtőke befektetésekkel foglalkozó FDI magazinjának szakértői Miskolcot a külföldi tőkebefektetők számára kiemelten vonzó helyszínné nyilvánították, a Vodofone megjelenése ennek kézzelfogható bizonyítéka.

Az új regionális ügyfélszolgálati központot Miskolc belvárosában egy, a közelmúltban átadott épületegyüttesben alakítják ki, ahol a Vodafone a korábbiaknál hatékonyabb módon, alacsonyabb költséggel, magasabb ügyfélszolgálati kiszolgálást biztosít majd.
Beck György megemlítette azt is: a miskolci központ a későbbiekben más “Vodafone országok” hasonló igényeinek kiszolgálására is alkalmas lehet, éppen úgy, mint a már jelenleg is ilyen feladatokat ellátó budapesti Vodafone Szolgáltató Központ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik