Az első félévben 7391 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ami 30 százalékos éves növekedést jelent – derült ki az Opten Kft. csütörtöki sajtótájékoztatóján. A cégnél úgy vélik, még nem tetőzött a csődhullám, ráadásul egyre nagyobb társaságok jutnak bajba, egyre több kicsit hagyva magukra.
Egyre több Magyarországon nagynak számító vállalatnál dönt úgy a többségi alapító-tulajdonos, hogy a gazdasági válságra adott válaszként visszaveszi a vezetést - írta a Napi Gazdaság.
Az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma 2008-ban elérte a 63 milliárd forintot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom egy százaléka, az összeg az idén 50 százalékkal, 95 milliárdra nőhet - áll a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. gyorsjelentésében.
A német gépipari ágazat egyelőre nem mutatja a válságból való kilábalás jeleit. A gépgyártó és gyárépítő ágazati szakmai szervezet, a VDMA kimutatásai szerint májusban 48 százalékkal esett vissza az új megrendelések beérkezése az előző évi bázishoz képest.
Andrási Miklós lehet a MÁV új elnök-vezérigazgatója, akinek a megbízatását szerdán jelenti be a közlekedési tárca vezetője - értesült több forrásból az MTI.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot alkalmazott azon ügyfeleivel szemben, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket.
A brit-amerikai Vodafone, a világ legnagyobb bevételű mobilszolgáltatója megvenné a Deutsche Telekom brit mobilszolgáltatóját, a T-Mobile UK-t, jelentette hétfőn a Financial Times. Az ötszereplős piacon az egyesült cég részesedése 40 százalékos lenne.
Jogszerű az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben történt tulajdonosváltás, miután a Fővárosi Bíróság 2009. június 26-i ítéletében első fokon elutasította a ciprusi Mabofi Holdings Limited kereseti kérelmét - közölte az EMFESZ hétfőn.
Öt-tíz év alatt utolérhetnénk az osztrák életszínvonalat, ehhez nem kellene más, csak „visszaperelni”, államosítani a makói gázkincset – szól a megváltást ígérő állítás. Egyelőre viszont még az sem biztos, hogy gazdaságosan kitermelhető-e a magyar igényeket akár 100 évre is fedező gázvagyon. Vágyálmok, kérdések és válaszok.
A Deloitte Zrt. kizárólag nyilvános és minden tekintetben szabályos eljárás keretében nyert el állami megbízásokat - írta válaszlevelében Oszkó Péter pénzügyminiszter a korábban általa vezetett cég pályázatainak kormányzati elbírálásáról pénteken Cser-Palkovics Andrásnak, a Fidesz helyettes szóvivőjének.
Idén a szokásostól eltérően már június közepén megkezdődött Magyarországon a ruházati nyári vásár; több plázában, a Fashion Streeten, a Váci utcai áruházakban is megjelentek a 30-50 százalékos leértékelések - írja a Napi Gazdaság.
Megszünteti az együttműködést majdnem minden második beszállítójával az amerikai Ford járműipari konszern. A detroiti nagyvállalat 1683 partnerrel dolgozott.
Bár a válság kissé visszaveti a luxusboltok forgalmát, a prémiumtermékek gyártóinak megéri a budapesti jelenlét - derül ki a Világgazdaság összeállításából.
Június másodikával elindult a Magyar Borok Háza Kft. felszámolási eljárása, a hitelezők a céggel szembeni követeléseiket július 12-ig jelenthetik be a kijelölt felszámoló ÁFI Zrt.-hez - értesült a Napi Gazdaság.
Az érintett kormányok júliusban szerződhetnek a Nabucco-gázvezeték megépítéséről, s a remények szerint a projekt finanszírozásával sem lesz gond. Amerika támogatja a a gázvezeték megépítését.