Üzleti tippek

Andrási lett a MÁV elnöke

admin
admin

2009. 07. 01. 10:02

Andrási Miklós lett a MÁV Zrt. elnöke, Antali Károly pedig miniszteri biztos.

Hónig Péter közlekedési miniszter Andrási Miklóst, a Grid Zrt. igazgatóját nevezi ki a MÁV Zrt. igazgatósága elnökének, későbbiekben elnök-vezérigazgatójának, Antali Károly kabinetfőnököt pedig közösségi közlekedési miniszteri biztosnak.

A miniszter szerdán újságíróknak elmondta: Heinczinger Istvánnal, a MÁV Zrt. jelenlegi vezérigazgatójával szemben “nincs bizalomvesztés”. Hangsúlyozta: a közösségi közlekedést, elsősorban a MÁV-ot át kell alakítani. A MÁV és a Volán állami finanszírozása 280 milliárd forintba kerül évente, az IMF-fel kötött megállapodás alapján 2010-ben 40 milliárd forintot kell ebből az összegből megtakarítani.

Hónig Péter közölte: a közösségi közlekedés átalakításával a cél a MÁV-csoport finanszírozhatóságának megteremtése, az állami pénzből finanszírozott Volán és vasúti közlekedés párhuzamosságának megszüntetése, a közösségi közlekedés társadalmi elismertségének visszaszerzése, a bizalom megteremtése, a piaci szemlélet kialakítása. Konkrétumokról még nem tudott a miniszter beszámolni, azt mondta: egyelőre a célok mentén a stratégia kidolgozása folyik. Annyit jelzett, hogy a MÁV ingatlanjait fel kell mérni pontosan, majd ezt követően akár az állami vagyonkezelőhöz, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz is kerülhet.

Andrási Miklós, a MÁV Zrt. igazgatósága elnöke elmondta: eddigi munkássága során nagyvállalati vezetői tapasztalatokra tett szert. Hangsúlyozta: lehet hatékonyabban felhasználni az állami támogatást, és erre megvan a szándék is. Hozzátette, hogy a következő időszakban dolgozza ki, hogy hogyan lehet a közösségi közlekedést, a MÁV-ot átalakítani a hatékony működés érdekében.

Heinczinger István emlékeztetett arra, hogy a MÁV Zrt.-nek fél éve nem volt elnöke, és a mostani kinevezéssel olyan személyt kaptak erre a posztra, aki korábban jelentős szerkezeti átalakítást hajtott végre nagyvállalatoknál.

A MÁV Zrt. vezérigazgatója egyetértett azzal, hogy a költségeket át kell strukturálni a hatékony működés érdekében.
Kérdésre válaszolva Hónig Péter elmondta: a vasutas szakszervezetekkel kedden a szokásos egyeztető megbeszélésen tárgyalnak a témáról. A miniszter közölte: a költségvetésben minimum 40 milliárd forintot kell megtakarítani a közösségi közlekedés átalakításával, de ez akár lehet több is a bevételek növekedése révén.

Andrási Miklós fontosnak nevezte a szakszervezetekkel az együttműködést a hatékonyabb és minőségi szolgáltatás érdekében.

Hónig Péter az MTI kérdésre válaszolva közölte: a kinevezett vezetőket szakmai szempontok szerint választotta ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.