Ma tartja éves közgyűlését az OTP Bank Nyrt. A bank a magyar számviteli szabványok (MSZSZ) szerint 102,3 milliárd forint adózott eredményt ért el 2009-ben.
Az econet.hu Nyrt. tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. (EMG) értékesítette a kizárólagos tulajdonában lévő radiocafé Tömegkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft. száz százalékos tulajdonrészét a KV Barát Vagyonkezelő Kft-nek.
Szerencsére unalmas volt – így foglalta össze Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója a társaság április 29-i, csütörtöki közgyűlésén történteket. Sok izgalom után ráfért a társaságra egy kis nyugalom, legalábbis részvényesi oldalról, hiszen az üzleti környezet bőven szolgált kihívásokkal 2009-ben. Videó!
Újra eladó a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrésze: a pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy májusban pályázaton keres vevőt a gyár részvényeinek 49 százalékára és két szavazatelsőbbségi részvényére.
Zöldmezős beruházással, több 10 milliárd forintból új gyárat épít a Csányi Sándor tulajdonában álló Pick Szeged Zrt. Szegeden az M43-as és az M5-ös autópálya csomópontjánál - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
Ma tartja a Mol Nyrt. az éves rendes közgyűlését, amelyen az egyik legnagyobb részvényes, az orosz Szurgutnyeftyegaz nem vesz részt, mivel tulajdonosként nem szerepel a már lezárt részvénykönyvben.
A Malév nem tudta igazolni a könyvvizsgálónak annak a szolgáltatásnak a megtörténtét, amelyért 2007-ben 812 millió forintot fizetett ki a Charter Corporation LLC-nek - írja a Magyar Nemzet csütörtökön a birtokába került könyvvizsgálói dokumentumra hivatkozva.
Tokaji aszút fog forgalmazni az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Costco; a Tokaj Kereskedőház Zrt. 10 évre szóló, évi legalább 2,5 millió dolláros üzletet kötött - tájékoztatott Kiss István, a pincészet igazgatója.
Nem enyhül a csődhullám az építőiparban, az első negyedévben 15 százalékkal több céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
A várakozásokat meghaladó nagyságú, 2,8 milliárd euró adózás előtti nyereséget jelentett kedden az első negyedévről a legnagyobb német pénzügyi társaság, a Deutsche Bank.
Nyereséges lett az idén az első negyedévben a svéd Electrolux az egy évvel korábbi veszteség után, mert a vártnál gyorsabban nőtt a kereslet, hatékonyabb lett a termelés, kedvezőbben alakultak a valutaárfolyamok és csökkent a nyersanyagok ára.
Az informatika szempontjából kőkemény év volt a tavalyi, de ilyen lesz az idei is - mondta Érdi-Krausz Gábor, az OKI Systems Magyarország Kft. ügyvezetője.
Részben átláthatóvá tették a felek a stratégiai gáztározó projekt szerződéseit. Kérdés, hogy ez a megoldás elégséges lesz-e a nyilvánossá tételt követelő Energia Klubot.
Az orosz nagy részvényes távollétében egyhangúlag támogatott igazgatósági előterjesztésekre lehet számítani a Mol Nyrt. csütörtöki közgyűlése előtt. Az "oroszmentes" közgyűlésen sok ellenvetés, számon kérő kérdés nem várható. A vezető testületeket ellephetik a jobboldalhoz kötött üzletemberek.
A hamufelhő hatásai rövid távúak és a dolgok jelenlegi állása szerint egyszeriek, emiatt a légitársaságok hitelminősítési kilátásain nem változtat az ágazat hitelezésében vezető szerepet betöltő CA-CIB.
Új alapokra állítja az ingatlanhitelezést a CIB Bank, kiiktatva az ügynökhálózatot - mondta Lamboy Judit, a pénzintézet lakossági üzletágának vezetője.
Az idén sem szavazhat a Szurgutnyeftyegaz a Mol Nyrt. április 29-i éves rendes közgyűlésén, mivel tulajdonosként nem szerepel a már lezárt részvénykönyvben, s nagy valószínűséggel az eseményen még megfigyelőként sem vesz részt.
Könyvelőt többnyire azért fogad egy cég, mert nem ért a könyveléshez, és nem is akar vele foglalkozni. De mivel nem ért hozzá, azt sem könnyű eldöntenie, hogy vajon az a könyvelő, akit kiválasztott, a lehető legjobb szolgáltatást nyújtja-e neki. Az fn.hu összegyűjtötte, mi jellemző egy igazán jó könyvelőre.