Üzleti tippek

Mi lesz a légicégekkel a hamufelhő után?

A hamufelhő hatásai rövid távúak és a dolgok jelenlegi állása szerint egyszeriek, emiatt a légitársaságok hitelminősítési kilátásain nem változtat az ágazat hitelezésében vezető szerepet betöltő CA-CIB.

A kezdeti korlátozások után, a legjobban érintett országok (Németország, Anglia) közül egyre több légikikötő fogad és indít járatokat alacsonyabb magasságokban. A vulkáni hamufelhő feltehetően hazavágja ugyan az európai légitársaságok áprilisi eredményét, ám megmarad egyszeri jelenségnek, és a távolabbi kilátásokra jó eséllyel nem gyakorol különösebb hatásokat – állítja Stuart James, a Crédit Agricole iparági elemzője.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azt közölte, hogy az európai légitársaságok napi 200 millió dollár bevételkiesést szenvednek el a légtér bezárása miatt, ám ez nem azonos a tényleges veszteséggel. A légitársaságok veszteségei valóban jelentősek, ám a forgalomkiesés rövid ideig tartott, egy sor tételen pedig jelentős megtakarítások csökkentették a tényleges veszteséget. Az ágazat veszteségeit mérsékli, hogy feltehetően sokan újrafoglalják az utakat, csakhogy immár magasabb áron. (Ugyanez elmondható az áruszállítás egy részéről is.) A Crédit Agricole szerint a turista osztályon utazók továbbrepülnek majd vállalva a jelentős késéseket, az első osztály utasainak viszont nagyjából fele kártérítést követel majd.

A legnagyobb vesztesek az Air France napi 35 millió és a Lufthansa napi 34 millió eurós tényleges veszteséggel. A British Airways csak annyit közölt, hogy a kieső bevételek és a várakozásra kényszerülő utasok ellátása miatti többletkiadások napi 15–20 millió fontra rúgtak. Mérsékli a károkat az is, hogy az összesen 5–7 napra nyúló válság a dél-európai desztinációkat eleve kisebb mértékben érintette.

A légitársaságok a kormányaiktól és az EU-tól várnak kártérítést a légterek használhatatlansága miatt. Az EU hajlandóságot mutat állami segítségnyújtás gyors vizsgálatára, tekintettel a kisebb légitársaságok esetleges bukására, de még nem érkezett ilyen kérés a nemzeti kormányoktól. Hasonló állami szerepvállalásra volt már példa a szeptember 11-i eseményeket követően, hogy a repüléstől való félelem okozta kieséseket így kompenzálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik