cégek

A kormány eltörölné a szuperbruttót, évről évre emelkedik a minimálbér, és a járulékok egyelőre nem csökkennek – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára. A kormány által tervezett bankadó nem veszélyezteti a szektor stabilitását és a bankok hitelezési aktivitását – tette hozzá Kármán András.
2010. 06. 10. 16:39
Tízmillió forintra bírságolta az étel házhoz szállítással foglalkozó Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-t, a korábbi Gastroyalt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert 2009-ben megtévesztően tette közzé az internetes honlapján az egyes termékek árkedvezményét.
2010. 06. 10. 14:07
Tízmillió forintra bírságolta az étel házhozszállítással foglalkozó Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-t, a korábbi Gastroyalt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert 2009-ben megtévesztően tette közzé az internetes honlapján az egyes termékek árkedvezményét.
2010. 06. 10. 12:24
A Széchenyi Kártyát üzemeltető KA-VOSZ Zrt. két új terméket dolgozott ki vállalkozói igények alapján: a Széchenyi Önerőhitelt és a Széchenyi Beruházási Hitelt. Mindkét hitelhez lenne állami kamattámogatás és állami garanciavállalás, csakúgy, mint a Széchenyi Kártyához. A döntés a kormány kezében van.
2010. 06. 08. 10:28
Leminősítette a brit BP olajtársaságot a Fitch Ratings csütörtökön, arra hivatkozva, hogy a Mexikói-öbölben történt fúrótorony-katasztrófa miatt folyamatosan növekednek a cég üzleti és pénzügyi profitját terhelő kockázatok. Csütörtöki nyilatkozatában a BP első embere elismerte, hogy a társaság nem volt teljesen felkészülve az ilyen katasztrófák kezelésére.
2010. 06. 03. 13:22
Újabb kisrészvényese adott be keresetet a Magyar Telekom ellen, és kérte több, a társaság 2010. április 7-i közgyűlésén hozott határozat hatályon kívül helyezését - közölte a távközlési cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2010. 05. 31. 20:00
Továbbra is vonzó befektetési célpont Közép-Kelet-Európa (KKE) a német vállalatok számára, mivel - a német külkereskedelmi kamarák felmérése szerint - a régió német vállalatvezetőinek 84 százaléka ma is ugyanazt az országot választaná befektetési célpontként, mint korábban.
2010. 05. 31. 17:31
Csak egy helyre kelljen menni a vállalkozásoknak az ügyintézés miatt, egyszerűbb, közérthetőbb, áttekinthetőbb, gyorsabb legyen az EU-s források felhasználása és a pályázók mondják meg, mire költenének. A Magyar Pályázatkészítő Iroda azt mondja, javaslataikkal fél év alatt ráncba lehetne szedni a jelenlegi rendszert. Kérdés, hogy az új kormány magáévá teszi-e az ajánlást.
2010. 05. 28. 17:19
A pályázók 53 százaléka tartja fontosnak vagy nagyon fontosnak a nyerési esélyek növeléséhez a lobbierőt, mert meggyőződésük, hogy annak szerepe van a támogatási kérelmek elbírálásánál - írta pénteki számában a Világgazdaság.
2010. 05. 28. 06:46
Felgyorsíthatja a tartozások behajtását, és megfékezheti a körbetartozást, hogy június elsejétől a közjegyzők bocsátják ki a fizetési meghagyásokat - írta pénteki számában a Magyar Nemzet
2010. 05. 28. 06:36
Egyre valószínűbb lehetőségként merül fel a Malév csődbe vitele a régi és az új kormány vagyonkezelésért felelős szakemberei között a légitársaság megmentése érdekében - írta pénteki számában a Népszabadság.
2010. 05. 28. 06:32
Az IPOSZ a kormányhoz fordul a családi vállalkozások érdekében. Céljuk, hogy kevesebb legyen az elvonás, bővüljön a foglalkoztatás, a legkisebb cégek jussanak rájuk szabott banki forrásokhoz, kapjanak az uniós, és állami támogatásokból. A gazdasági döntés-előkésztésben és részt kérnek.
2010. 05. 27. 19:30
A Fotex Holding SE adózott nyeresége az első negyedévben elérte az 1,3 millió eurót és 27,5 százalékkal nőtt éves összehasonlításban - közölte a társaság a BÉT honlapján.
2010. 05. 27. 09:11
Az immár harmadszor kiírt nyilvános pályázat is sikertelenül zárult, mivel senki sem tett ajánlatot a több mint egy éve felszámolás alatt lévő Piszkei Papír Zrt. gyárának megvásárlására - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
2010. 05. 27. 07:02
Olvasói sztorik