Látszólag rendszertelenül vagdalkozva sikerült elnyernie a republikánus elnökjelöltséget. Beszédei azonban azt sugallják, pontosan tudja, mit miért mond.
A Demokrata Párt elnökjelöltségét lélektanilag már bukta Bernie Sanders, de ő még mindig reménykedik, hogy az elbukott előválasztások ellenére is megszorongathatja Hillary Clintont.
A demokraták és a republikánusok is előválasztást tartanak ma New York-ban. A két vezető jelölt a nagy esélyes, de nem elég simán győzniük, hogy megerősítsék vezető pozíciójukat.
Igazán izgalmasra sikeredett a két demokrata jelölt közötti csütörtök esti, kiabálásokkal és személyes támadásokkal tarkított vita. Íme, a legjobb pillanatok.
A texasi szenátornak ezzel sikerült megállítania a milliárdos üzletember menetelését a republikánus elnökjelölti cím megszerzése felé. Közben a demokratáknál Hillary Clinton újabb vereséget szenvedett Bernie Sanderstől.
Egyedül Bernie Sanders nem vett részt a befolyásos izraeli lobbiszervezet, az AIPAC éves konferenciáján, ami kötelező megállónak számít minden amerikai elnökjelöltnek.
A voksok több mint 70 százalékát szerezte meg, messze maga mögé utasítva Donald Trump New York-i üzletembert, aki a szavazók voksának csupán 13 százalékát kapta meg.
A texasi szenátor örülhet a legjobban a szombati előválasztások eredményeinek. Közben Clinton két vereséget is elszenvedett, de még mindig magabiztosan vezet.
A szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága szerint a volt külügyminiszter a voksok 73,5 százalékát szerezte meg, míg Bernie Sanders vermonti szenátor csak 26-ot.