archívum

A Belügyminisztérium megkezdte az érvényben lévő jogszabályok felülvizsgálatát. Ennek során kiderült, hogy Bulgáriával, vagy a már megszűnt Szovjetunióval és Csehszlovákiával még mindig vannak barátsági, együttműködési egyezményeink - írja a Népszabadság.
2003. 08. 15. 08:16
A fenntartható, viszonylag gyors gazdasági növekedéshez stratégiai feladat a magyar vállalatok versenyképességének javítása, Magyarország versenypozíciójának erősítése - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten, a Versenyképességi Tanács első ülését követő sajtótájékoztatón.
2003. 08. 14. 17:53
Etnikai tisztogatással vádolják a szerbek a koszovói albánokat, miután kiderült, hogy gépfegyverrel lőttek szerdán tizenéves szerb gyerekekre a koszovói Gorazdevac környékén. A tinédzserek közül ketten életüket vesztették, többen pedig megsebesültek. A halálos áldozatok között volt egy tizenkét éves gyermek is. A fiatalok egy Gorazdevac melletti folyóban fürödtek, amikor ismeretlenek megtámadták őket. Koszovóban nagyarányú nyomozás kezdődött az ü
2003. 08. 14. 17:38
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt 15 millió forint bírsággal sújtotta a Tesco Global Áruházak Rt.-t.
2003. 08. 14. 17:30
Négy éve a legalacsonyabb a bolgár munkanélküliség - jelentette be a szófiai szociális miniszter, Hrisztina Hrisztova. A júliusi adatok szerint az álláskeresők aránya 13,21 százalékos, amely illeszkedik az elmúlt hónapok csökkenő tendenciájához.
2003. 08. 14. 17:21
A tagdíjfizetők számának drámai csökkentésére ébredt vasúti szakszervezetek azzal vádolják a kormányt, hogy az nem másokból áll, mint „az IMF nyomására döntéseket hozó gyilkosokból" - írja az evenimentul Zilei nevű román lap.
2003. 08. 14. 17:07
A közép-európai csatlakozó gazdaságok költségvetési problémái miatt pénzügyi és politikai elemzők arra hajlanak, hogy 2009-re tolják ki a lengyel, a magyar és a szlovák euróövezeti csatlakozás időpontját.
2003. 08. 14. 15:56
A HVB Bank megállapodást kötött a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel és tervei szerint 2003 szeptemberében megkezdi a termőföld alapú jelzáloghitelek nyújtását - tette közzé sajtóközleményében a HVB Bank Hungary csütörtökön.
2003. 08. 14. 15:29
Gordon Moore, az Intel legendás egykori elnöke úgy véli, lassan eljár az idő a chipen elhelyezett tranzisztorok számának exponenciális növekedéséről szóló törvény fölött.
2003. 08. 14. 15:20
Az önkormányzatok által kiadott termelői borkimérési engedélyek száma 2002 végén 16,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t.
2003. 08. 14. 14:34
Befejeződött az aratás országosan a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium legfrissebb összegzése szerint. A szakemberek számítása alapján őszi búzából összesen 2,94 millió tonna termést takarítottak be, mintegy 1,1 millió hektárról.
2003. 08. 14. 14:19
Az Amazon.com közzétette a Microsoft Office 2003 programcsomagjának árait. Az eset érdekessége, hogy a szoftver még nem jelent meg, és a Microsoft sem publikálta a hivatalos árat.
2003. 08. 14. 13:51
Az Európai Unió 34,8 százalékos vámtarifát vezetett be a dél-koreai Hynix Semiconductor által gyártott DRAM-memóriákra, mivel - az indoklás szerint – a gyártó jogtalan állami támogatást kapott.
2003. 08. 14. 13:48
A Csepel Holding Rt. az idei év első felében 122,75 millió forintos veszteséget könyvelt el, tavaly az első féléves veszteség 123,58 millió forint volt - derül ki a társaság által csütörtökön közzétett gyorsjelentésből.
2003. 08. 14. 13:28
A Phylaxia Pharma Rt. 10,932 millió forint adózott nyereséget ért el az idén az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 39,74 millió forintos veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön.
2003. 08. 14. 13:19
Olvasói sztorik