Belföld

BÉT-negyedév: megtört a lendület

Az első negyedév közel 30 százalékos bővülését nem tudták megismételni a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) forgó társaságok, ám az elemzők ezzel számoltak is - olvasható a Világgazdaságban.

Meglepetésekben azonban ezúttal sem volt hiány: az OTP profitját alá-, a Matávét túlbecsülték. A Mol eredményét nagyjából sikerült „belőni”, s a két gyógyszergyár is közel azt hozta, amit a piac elvárt.

Megtört a lendület: az első negyedév majd 30 százalékos bővülést hozott a tőzsdén forgó társaságok számára a nettó eredmény tekintetében, a második negyedév összesített profitja majd harmada a 2002. második negyedévi adatnak. Az idei első fél év pedig összességében mintegy 20 százalékkal marad el a bázistól.

Az első negyedévet a Mol és az OTP, kisebb mértékben a Richter Gedeon „mentette” meg, a trióból a tavaszi hónapokban azonban már csak az OTP alkotott kiugrót. A közzétett adatok még a túlfűtött várakozási környezetben is jó nagyot szóltak. A Molra a gázüzletág és a forintgyengülés nyomta rá bélyegét, az elemzőknek azonban az adatok csak kismértékben okoztak csalódást, mint ahogy a Richterre sem lehetne valójában túl sok rosszat mondani, csak éppen a megszokások miatt egy kicsit jobb számokban bíztak a szakemberek. A Matáv árnyalatnyit gyengébbre sikeredett a vártnál.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik