Kis mértékű emelkedést valószínűsítenek kedden a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Kedden a BUX 10 pontos csökkenéssel 9013,8 ponton nyitott.
Egy orosz lap értesülése szerint a Magyar Nemzeti Bankban őrzik azt a sok százmillió dollárt, amit az egykori keletnémet állampárt vezetői sikkasztottak a Német Szocialista Egységpárt vagyonából.
A II. kerület szocialista polgármestere azt állítja, hogy alapjaiban változtathatja meg a brókerbotrány megítélést az az információ, amely a tudomására jutott. Horváth Csaba erről nem akar hivatalosan nyilatkozni – tudatta a Népszabadsággal.
Sztrájkbizottság felállítását tervezik a Dunaferrnél működő érdekvédelmi szervezetek, ha a cég privatizációs pályázatában nem veszik figyelembe álláspontjukat – tájékoztatta a Népszabadságot Bálint Mihály, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Hozzátette: a szakszervezet szükség esetén élni fog a nyomásgyakorlás valamennyi törvényes eszközével.
Japánban 3 ember meghalt és legalább 10-en megsérültek, amikor robbanás volt egy nagojai irodaházban, ahol túszokat ejtett egy férfi - olvasható a Magyar Rádió honlapján.
A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium sajtóosztályának igazgatója szerint Teller Edének semmi köze ahhoz a Népszabadságban megjelent levélhez, amelyet a lap továbbra is hitelesnek tart.
Váratlanul ért több száz ELTE-s hallgatót, hogy az idén költségtérítést kell fizetnie a második szakért. Az egyetem rossz helyzetével indokolja a lépést - írja a Népszabadság.
A személyi jövedelemadó felajánlott egy százalékából mintegy 311 millió forintért vásárolt 46 új mentőautót adott át jelképesen Medgyessy Péter miniszterelnök és Csehák Judit leköszönő egészségügyi miniszter, illetve Kökény Mihály miniszterjelölt hétfőn Budapesten - számol be a Népszabadság. A kocsik többsége vidéki állomásokra kerül.
Apróbb karcolások és totálkáros törések is előfordulnak a gépkocsik szállítása közben: a tavaly értékesített 210 ezer új autó közül minden tizedik sérült, ezért több mint húszezret már forgalomba helyezés előtt javítani kellett - írja a Népszabadság.
Az Autóker Holding mintegy 80 milliárd forintos beruházással öt év alatt négyezer lakásos városnegyed felépítését tervezi Budapesten a XIII. kerületi Dagály strandtól északra elterülő Duna parti 20 hektáros területen.
Ehud Amir, a beruházó társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: az építkezés első fázisában 2005 végéig három épületben 225 lakás készül el, amelynek kivitelezése 7-8 milliárd forintba kerül.
Az új városnegyed
Hongkongban ázsiai tüdőgyulladás gyanújával kezelnek egy 34 éves asszonyt. A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint egyelőre nem bizonyosodott be, hogy a nő megfertőződött, de a kezdeti vizsgálatok nem zárják ki ennek a lehetőségét. A múlt héten Szingapúrban betegedett meg egy férfi.
Környezetvédők szerint a magáncélú autózás évente több ezermilliárd forintjába kerül az államnak. A Levegő Munkacsoport tanulmánya a nagyobb szigorban keresi a megoldást.
A forint 9,90 százalékra erősödött az intervenciós sáv erős oldalán nap közben, ez újabb kéthavi pozitív csúcsot jelent, a magyar deviza hétfőn délután 9,80 százalékon állt, 15 bázisponttal magasabb pozícióban, mint pénteken délután.
Délután négy óra előtt az euró 254,65/75 forintot ért a bankközi devizapiacon, a kereskedők átlagos forgalomról számoltak be. Az euró délben 254,40 forintot ért a bankközi pénzpiacon.
A dollár
Szinte a nyitás pillanatától folymatosan lefelé haladt a tőzsdei árfolyamok változását mutató görbe, és csak a zárás miatt torpant meg a lélektaninak mondott kilenzezres határ fölött, 9023,95 ponton. Ezzel a pénteki záráshoz képest 1,34 százalékot romlott a BUX. A blue chipek kivétel nélkül veszítettek értékükből, legtöbbet a Richter és a Matáv (2,0 és 2,1 százalékot), kevesebbet az OTP és a Mol (0,9 és 0,7 százalékot).
A Világbank és az Európai Unió ugyan elégedettségét fejezte ki hétfőn Horvátország gazdasági teljesítményével kapcsolatban, de a költségvetési deficit csökkentését sürgették, mert a hiány és a nagy külföldi adósság fenyegetést jelentenek a horvát gazdaságra.
Brüsszeli vélemények szerint valószínű, hogy a magyarországi intézményi rendszer a tagság első évében még nem lesz képes érdemben közösségi pénzeket becsatornázni – írja a Bruxinfo.
Az Egyesült Államokban az ipari termelés augusztusban mindössze 0,1 százalékkal növekedett szemben az elemzői várakozásokban szereplő 0,3 százalékkal. Júliusban az amerikai ipar kibocsátása előzetes adat szerint 0,5 százalékkal, a módosított adat szerint 0,7 százalékkal bővült.
Az ipari kapacitások kihasználtsága augusztusban 74,6 százalékos volt, ami megfelel az elemzői várakozásoknak. Júliusban az ipar kapacitáskihasználtsága 74,5 s
A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. az európai áramkereskedelemben való részvételt mérlegeli, tevékenységét kiterjesztené a liberalizált európai piacokra - nyilatkozta a Reutersnek az MVM bécsi székhelyű vállalatának, az MVM-Adwestnek az egyik vezetője.
Franz Sili, a marketingrészleg vezetője elmondta, hogy e lépés követi az ez év januári, nagyfogyasztókkal szembeni piac liberalizálását. Az MVM mérlegeli, hogy tagja legyen-e az európai
Definíció: A WAP (Wireless Application Protocol) nem egyetlen protokoll, hanem az internet mobileszközökről való elérésére kifejlesztett protokollkészlet és alkalmazási környezet.
A szocialisták csak kommunikációs problémákkal magyarázzák népszerűségvesztésüket, pedig a bajok nem ebben keresendők - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke hétfőn. "Az MSZP azzal nyerte meg a választásokat, hogy azt hirdette: nem Fidesz. Ez azonban másfél év kormányzás után már nem elegendő program" - szögezte le az ellenzéki politikus.