Belföld

Brókerbotrány: a II. kerületi polgármesternél a megoldás?

admin

2003. 09. 16. 08:19

A II. kerület szocialista polgármestere azt állítja, hogy alapjaiban változtathatja meg a brókerbotrány megítélést az az információ, amely a tudomására jutott. Horváth Csaba erről nem akar hivatalosan nyilatkozni – tudatta a Népszabadsággal.

Horváth Csaba addig nem áll a nyilvánosság elé, amíg meg nem alakul a parlamenti vizsgálóbizottság. Elmondta: információja nem pártokról vagy személyekről szól, de általa „helyére kerül az ügy”.

Kulcsárral Attilával Horváth, 2002 végén találkozott. Az önkormányzati választások után, mint új polgármestert, üzleti ajánlatával több kereskedelmi bank is megkereste, így a K&H is, amelyet Kulcsár képviselt.

Egy másik fővárosi kerület, a X. is a K&H-üggyel foglalkozott. A kőbányai önkormányzat és Kulcsár Attila, valamint a K&H Equities kapcsolatát feltárandó rendkívüli ülést kezdeményezett a X. kerület polgári frakciója. Az ezt követő sajtótájékoztatón Andó Sándor, a kerület szocialista polgármestere elmondta, az önkormányzat a belterületi földek megváltásaként kapott Richter-részvényeket 2000 szeptemberében testületi döntés alapján helyezte át a K&H Equities Rt.-hez letétbe. A botrány kirobbanása után az önkormányzat azonnal megkezdte a tárgyalásokat a bank képviselőivel, hogy megtudják: mire számíthatnak.

Andó Sándor elmondta: a számlarekonstrukció során kiderült, hogy az önkormányzat tudta és megbízása nélkül, a szerződéssel ellentétes módon a K&H Equities Rt. különböző tranzakciókat bonyolított az önkormányzat értékpapírjaival.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.