archívum

Három francia gyártmányú, Roland-2 típusú rakétákkal felszerelt mozgatható légelhárító rendszert találtak ukrán katonák az iraki Kút közelében, egy amerikai tengerészgyalogosok által használt hangár mellett - közölte az ukrán védelmi minisztérium.
2003. 10. 10. 12:04
Az idei szezonban 50 százalékkal lelték kevesebben a halálukat a Balatonban, mint tavaly vagy a korábbi években. A 9 áldozat mindegyike férfi volt A szezon tapasztalatait Földváron összegezték. A szakemberek szerint ez nem csupán annak köszönhető, hogy egyébként kevesebb vendég volt a tónál, mint korábban. Vannak persze adatok, amelyek azt igazolják, hogy a nyaralók száma semmit sem csökkent a múlt évihez képest, ugyanakkor többen úgy vélik, hog
2003. 10. 10. 11:39
Irakban aknavetős támadás ért reggel egy lengyel katonai konvojt a magyar egység táborhelyéül is szolgáló Hillah közelében. Áldozatok és sérültek nincsenek, az iraki rendőrség vizsgálatot indított - közölte a lengyel nemzetvédelmi minisztérium szóvivője Varsóban.
2003. 10. 10. 11:36
Oroszországban több késszúrással megölték egy helyi újság főszerkesztőjét a Volga menti Togliattiban. A rendőrség feltételezése szerint bérgyilkosság történt - jelentette a helyi internetes hírügynökség.
2003. 10. 10. 11:33
Jövőre 2004 helyen hoznak létre eMagyarország internet hozzáférési pontot; háromszázat a teleházakban, ezret a könyvtárakban és kulturális intézményekben, a többit pedig a kispostákon - közölte az informatikai és hírközlési miniszter csütörtökön Székesfehérvárott.
2003. 10. 10. 11:19
A francia ipar kibocsátása augusztusban váratlanul erőteljesen, 0,9 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest és ez a szakértők szerint arra utal, hogy a harmadik negyedévi teljesítmény nem lesz elegendő ahhoz, hogy az ország egyértelműen elkerülje a recessziót.
2003. 10. 10. 10:44
A General Electric Co bejelentette, hogy a szükséges könyvelési változtatások előtt számított harmadik negyedéves eredménye két százalékkal csökkent, bár kiemelték, hogy tizenhárom egységéből nyolc ért el kétszámjegyű növekedést.
2003. 10. 10. 10:41
A homár és a tengeri sügér ritkaság lesz az európai vendéglők étlapján, ha az EU elfogadja az Európai Bizottság ajánlotta törvényszigorításokat.
2003. 10. 10. 10:29
Bár elméletileg az euróövezet különböző régióiban az áraknak megközelítőleg azonos szinten kellene mozogniuk, ez nincs így. Párizs és Madrid árai még csak nem is közeledtek egymáshoz az utóbbi időszakban, derül ki egy banki jelentésből.
2003. 10. 10. 10:25
Az idei év második negyedévében az Európai Unióban 0,5, az eurózónához tartozó országokban 0,2 százalékos gazdasági növekedést mértek, míg Magyarországon 2,4 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva.
2003. 10. 10. 09:55
Veszélybe került az Ukrajnának szóló több mint hétszázmillió dolláros IMF-készenléti hitel folyósítása: a pénzügyi szervezet illetékesei a kelet-európai országban szerzett rossz tapasztalataik alapján azt ajánlják: ne folyósítsák a pénzt Kijevnek. Az IMF-küldöttség szerint az ország adópolitikai téren nem teljesítette az IMF elvárásait, a befektetők adóügyi támogatása, az áfa-fizetések kezelése terén lemaradások vannak. Ugyanakkor az ukrán fiská
2003. 10. 10. 09:49
Magyarországot közvetlenül négy projekt érinti abból a 29 nagyszabású programból, amelyekre az Európai Bizottság tett javaslatot a transz-európai közlekedési hálózatok (TEN-T) továbbfejlesztése érdekében - mondta az MTI-nek csütörtökön a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium integrációs ügyekért is felelős helyettes államtitkára.
2003. 10. 10. 09:38
A turisták száma 6 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 7 százalékkal csökkent az idén az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2003. 10. 10. 09:26
Magyarországon az európai uniós csatlakozás révén - közölte Burány Sándor csütörtökön Győrött a DVD- és CD-lejátszókat, a DVD-újraíró technológiát gyártó Győri Philips Kft.-nél tett látogatását követő sajtótájékoztatón.
2003. 10. 10. 09:05
A Jaguar gépkocsik kizárólagos magyarországi forgalmazója, a Cél Motors Hungary Kft. újabb márka forgalmazásának jogát kapta meg a Ford konszerntől, erre alapozva országos kereskedői hálózatot épít ki - jelentette be Vadas Tamás cégvezető.
2003. 10. 10. 08:56
Vitatott a hungarikumok megítélése az exportőrök körében. Egyesek az ország nemzetközi hírnevének erősítését remélik tőlük, mások szerint viszont legfeljebb a belföldi fogyasztók számára fontos ez a minősítés - olvasható a Népszabadságban.
2003. 10. 10. 08:35
Olvasói sztorik