Belföld

Gyorsabban nő az uniós átlagnál a magyar GDP

Az idei év második negyedévében az Európai Unióban 0,5, az eurózónához tartozó országokban 0,2 százalékos gazdasági növekedést mértek, míg Magyarországon 2,4 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által készített összesítés szerint az első negyedévhez viszonyítva a GDP növekedésében már nincs akkora különbség. Míg Magyarországon a második negyedévben az első negyedévhez képest a növekedés 0,6 százalékos volt, addig az unióban stagnálást, az eurózóna államaiban pedig 0,4 százalékos csökkenést mértek.

Az első negyedévhez képest az Európai Unió 15 tagországban és a 12 eurózónához tartozó országban 0,6, illetve 0,4 százalékkal csökkent a bruttó állóeszköz felhalmozás, Magyarországon a beruházások volumene csekély mértékben, 0,9 százalékkal nőtt. Augusztusban a fogyasztói árak Magyarországon 4,7 százalékkal emelkedtek, míg az unióban csupán 2, az eurózóna országaiban pedig 2,1 százalékkal nőttek 2002 augusztusához képest.

Júliushoz viszonyítva viszont Magyarországon csökkent az infláció, -0,3 százalékot tett ki, az EU-ban és az eurózónában pedig 0,2-0,2 százalékkal nőttek az árak egy hónap alatt. A munkanélküliségi ráta az EU-ban 2,4 százalékponttal volt magasabb júliusban, mint Magyarországon, ahol 5,7 százalékos arányt mértek.

Ez eurózónában a munkanélküliségi ráta 8,9 százalék volt. Igaz azonban, hogy a foglalkoztatottság tekintetében Magyarországon továbbra is kedvezőtlenebb a helyzet, bár e téren az elmúlt egy év során némi javulás tapasztalható. Az ipari termelés volumene júliusban mind az Európai Unióban, mind az eurózónában csökkent 0,4 illetve 0,3 százalékkal, Magyarországon azonban 5,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakában.

Az ipari termelői árak gyorsabban, 2,7 százalékkal nőttek Magyarországon, az Európai Unióban a növekedés 1,5 százalékos, az eurózóna államaiban 1,3 százalékos volt. Júliusban az eurózóna tagországaiban az összesített külkereskedelmi egyenleg 12,2 milliárd euró többlet volt, az Európai Unióban pedig 5,6 milliárd volt, Magyarországon azonban a külkereskedelmi mérleg hiánya 3 milliárd eurót tett ki.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik