archívum

Könnyen elképzelhető, hogy 2004 januárjától a kétszáz forintot is eléri, sőt egyes számítások szerint meg is haladja majd a kenyér kilónkénti ára - írja a Magyar Hírlap. Ennek fő oka, hogy a búza folyamatos drágulására hivatkozva július után most november közepén, sőt januárban is emelni akarja a lisztárakat a malomipar. A molnárok jelenleg 42-43 ezer forint feletti áron veszik a kenyérnek valót tonnánként, míg az aratás után "csak" 30 ezer fori
2003. 11. 12. 10:50
Erős földrengés rázta meg a Tokiót és Japán északkeleti részét - jelentette az AFP hírügynökség. A Richter-skálán 6 és feles erősségű földmozgás következményeiről egyelőre nem érkezett hír.
2003. 11. 12. 10:14
Három erős svéd szervezet bírálja az ország kormányának bevándorlás-ellenes elképzeléseit, mondván: a külföldről érkező munkaerő egyre jobban hiányozni fog. A svéd vezetés szigorítaná a bevándorlás szabályait és a bevándorlók munkavállalási feltételeit.
2003. 11. 12. 10:05
Az európai bankokat a sikertelen internetes ügyletek költségének viselésére kötelezné a belső piacok biztosa, Frits Bolkestein. Az új terv szerint csökkenne az ügyfél pénzügyi felelőssége hitelkártya-lopáskor és mérséklődnének a banki költségek, mikor az ügyfél megszünteti számláját.
2003. 11. 12. 09:56
Dominika fővárosában 8-an meghaltak, sokan megsebesültek a rendőrök és a tüntetők összecsapásaiban. A véres eseményeket egynapos általános sztrájk előzte meg Santa Domingóban. A tiltakozók azt követelték a kormánytól, hogy állítsa meg az üzemanyag és a gyógyszerek árának gyors növekedését, emelje a minimálbért, és szervezze át a villamosipari szektort.
2003. 11. 12. 09:42
A folyó fizetési mérleg hiánya 357 millió euró volt az idén szeptemberben, az első kilenc hónapban 3,545 milliárd eurót tett ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank szerdán. Az augusztusi deficit 402 millió eurót tett ki, míg tavaly szeptemberben a folyó fizetési mérleg 53 millió eurós hiánnyal zárt.
2003. 11. 12. 09:17
A nagy észak-amerikai cégek jövőre 4 százalékkal többet fektetnek be az informatikába. Ezen belül is a szerverek, a PC-k, az infrastruktúra szoftverek és a célzott forráskihelyezés mutatja majd a legnagyobb mértékű növekedést a Forrester vizsgálata szerint.
2003. 11. 12. 09:04
A Mol napokon belül kapacitás aukciót tart az energiahivatal felügyeletével azoknak a cégeknek, amelyek a szabad gázpiacra akarnak kilépni 2004 január elsejével - mondta Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke az MTI-nek.
2003. 11. 12. 08:58
A harmadik negyedévben is folytatódott a digitális személyi titkárok (PDA) eladásának csökkenése világméretekben, miután a hasonló funkciókat kínáló mobiltelefonok elviszik a piac egy részét.
2003. 11. 12. 08:56
Az Egis Gyógyszergyár Rt. a szeptember 30-án zárult 2002/2003-as üzleti évében 5,724 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 11,3 százalékkal alacsonyabb az előző évinél - közölte a társaság szerdán tőzsdei gyorsjelentésében.
2003. 11. 12. 08:44
Hazai viszonylatban rekordnak számító összértékű kiállítási tárgy lesz látható decembertől a Szépművészeti Múzeumban. A Monet és barátai című rendezvény tárgyaiért az állam 24,5 milliárd forintos garanciát vállal - olvasható a Világgazdaságban. A rendezvény összköltségvetése 140-150 millió forint.
2003. 11. 12. 08:28
A gazdasági növekedés gyorsítását, a versenyképesség növelését, a munkahelyteremtést és a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulást jelölte meg az EU űrkutatási politikájának fontosabb céljai között az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott Fehér Könyvében.
2003. 11. 12. 08:21
Olvasói sztorik