archívum

A vártnál nagyobb lett az államháztartás februári hiánya. A deficit mintegy huszonöt milliárddal haladta meg a tervezettet. A PM nyugalomra int, ugyanis vannak tartalékok és kommunikációs stratégia.
2005. 03. 07. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 501,53 pontos emelkedéssel, 18 563,37 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 2,78 százalékos erősödés.
2005. 03. 07. 16:28
A Zalahús Rt. vezetőjének 71,8 százalékos részvénycsomagját egy tőkeerős országos szakmai befektető vásárolja meg – jelentette be az elnök-vezérigazgató, Farkas Imre a zárt közgyűlést követően.
2005. 03. 07. 15:33
Szélessávú hálózatotok építésére és új kutatói munkahelyek létrehozásához szükséges pénzre lehet pályázni a két új GVOP-programban. A gazdasági minisztérium összesen 6 milliárd forintot szán ezekre a célokra.
2005. 03. 07. 15:09
Szíria és Libanon elnökei megegyeztek, hogy Szíria két lépcsőben kivonja csapatait Libanonból, amelynek részeként március végéig már csak a kelet-libanoni Bekaa-völgyben lehetnek szír katonák - adta hírül a BBC Online.
2005. 03. 07. 14:55
Eger, Miskolc és Pécs pályázata csont nélkül jutott tovább, Budapest, Debrecen, Győr és Sopron közepes teljesítménnyel abszolválta az első fordulót, Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém reményei elszálltak.
2005. 03. 07. 14:28
Előzetes adatok alapján a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékainak értéke 13,290 milliárd euró volt 2005 február végén, 1,767 milliárd euróval nőtt január végéhez képest, amely a két év eleji nagy kötvénykibocsátást tükrözheti.
2005. 03. 07. 14:10
A szlovák korona ismét rekord árfolyamot ért el az euró ellenében hétfőn reggel, a szlovák jegybank pedig ismét interveniált a folyamat megakadályozása érdekében.
2005. 03. 07. 13:29
A Sony fennállása óta először nevezett ki nem japán származású vezetőt. A hír hatására a japán tőzsde szárnyalni kezdett, a Nikkei index tíz hónapja nem volt ilyen magas - írja a Financial Times.
2005. 03. 07. 13:01
2002-höz képest jelentősen emelkedtek a hitelkártya-ismeretek a kártyabirtokosok körében, akiket a plasztik típusától és használatától függően három csoportba sorolnak - derül ki a MasterCard Europe legfrissebb hazai hitelkártyákkal kapcsolatos felméréséből.
2005. 03. 07. 12:46
Egyelőre kudarcba fulladt a budapesti tőzsde korrekciós kísérlete. A visszarendeződés átmeneti volt, a hirtelen megnövekedett volatilitás azonban intő jel lehet. A nagy guruk szerint ilyenkor már nem ajánlatos beszállni.
2005. 03. 07. 11:35
Olvasói sztorik