Belföld

Már az idén kétkulcsos lehet az eva

Az adóreform első munkaanyagát a héten a fiskális hatások kiszámításával egészítik ki a reformbizottságok – olvasható a Napi Gazdaságban. Az eva átalakítása akár már az idén év közben is elképzelhető.

Csekély bevételkiesés mellett növekvő politikai szimpátiát hozhatnak az alakuló adómódosítások: az 5 millió forint nyereségig fizetendő 10 százalékos társasági adókulcsra vonatkozó javaslat például “mindössze” 7 milliárd forint bevételkiesést eredményezne a költségvetésnek, miközben a vállalkozások 43 százalékát hozná kedvezőbb helyzetbe.

A munkaanyag szerint a minimálbér adómentességét a jelenlegi, 57 ezer forintos szinten befagyasztanák, vagyis a jövőben emelkedő minimálbért nem követné az adómentesség.



Az eva tervezett kétkulcsossá alakítása, valamint az éves bevételi plafon 50 millió forintra emelése kapcsán Vadász György, a Magyar Iparszövetség alelnöke elmondta, hogy ez a módosítás 173 ezer vállalkozást tenne érdekeltté az átalányadó választásában a mostani 104 ezer evázó cégen felül. Az eva átalakítása akár már az idén év közben is elképzelhető, ha azt a bizottság és a kormány egyaránt elfogadja.

Az iparűzési adó vagy az szja-kedvezmények rendszerét másként látja a reformbizottság, valamint a parlamenti pártok. A múlt héten megszellőztetett munkaanyag szerint az szja-bevételeknek a 18 százalékos sávba eső része pótolná a 2007-től megszűnő iparűzésiadó-bevételeket, ám többen úgy vélik a társadalommal nehéz lesz elfogadtatni, hogy a vállalkozók mellett/helyett a lakosság nagyobb arányban vegye ki a részét az önkormányzatok finanszírozásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik